Ugrás a tartalomra

Ingyenessé teszik a miskolci tömegközlekedést a 14 éven aluliak számára – de ez még nem minden!

Létrehozva
Veres Pál polgármester nagy bejelentést tett csütörtökön a Facebook-oldalán.

A városvezető nem kisebbet állított, mint hogy kijelentette: „ingyenes, környezetbarát, elektromos árammal működtetett közösségi közlekedést akarunk Miskolcon tíz éven belül”, minden miskolci számára.

Az indoklás szerint azért, „mert képesek vagyunk rá”, „mert Miskolc tele van energiával”.

– Van geotermiánk, vannak területeink napenergiához, előrehaladott tárgyalásokat folytatunk hidrogénalapú energia termeléséről. Vagyis lehet saját energiánk, és az a célunk, hogy legyen is saját energiánk – húzta alá Veres Pál polgármester.

Hozzátette: és ha egyszer lehet saját energiánk, fordítsuk arra, ami minden nap, minden családot érint: a tömegközlekedésre.

– Legyen zöld, legyen tiszta és legyen ingyenes a miskolci tömegközlekedés. Minden miskolcinak – hangsúlyozta.

Ezzel kevesebb autó róhatja a miskolci utakat, tisztább lehet a levegő, és így egészségesebb, élhetőbb és biztonságosabb Miskolc.

– Ehhez azonban az Önök támogatása is kell. Hamarosan aláírásgyűjtést indítunk, hogy tudjam, Önök, a miskolciak támogatják az ingyenes és zöld tömegközlekedést a városban. 15 ezer miskolci aláírást szeretnénk összegyűjteni 2024. március 15-éig – jelentette be a városvezető.

Azonban nem állnak meg itt: a 15 ezer miskolci aláírás birtokában április 1-jétől próbaképpen ingyenessé teszik minden 14 év alatti miskolci számára a tömegközlekedést Miskolcon. A részletekről később tájékoztat majd a polgármester.

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.