Ugrás a tartalomra

Négyezer miskolci jött és ment el tavaly

Létrehozva
Az elmúlt években negatív tendencia érvényesült városunk népességszámának alakulásában: minden éven több a haláleset, mint a születés, a különbség azonban nem kritikus.

A számok alakulásáról a miskolci önkormányzat jegyzői hivatalánál érdeklődtünk, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az előző esztendőben 3914 újszülöttet anyakönyveztek, ami az előző évekhez képest lassú csökkenést mutat. Amíg ugyanis 2019-ben 4500 újszülöttet anyakönyveztek, addig 2022-ben már csak 3900 volt a világra jöttek száma. Talán biztató jel, hogy egy évvel később is gyakorlatilag ez a nagyságrend maradt. Ebből hosszútávú következtetést még nem lehet levonni, de lehet, hogy elértük a gödör alját, és innen fölfelé vezet majd az út.

A jegyzői hivatal hangsúlyozza: a számok értékelésekor figyelembe kell venni azt is, hogy a születések és halálesetek statisztikája nemcsak a miskolci lakosokra vonatkozik, hanem a Miskolcon születettekre és az itt elhunytakra is. A számadatokat nagyban befolyásolja például a vármegyei központi kórház ellátási körzete.

Így érdemes néznünk a 2023-ban anyakönyvezett 3988 halálesetet. Ez a szám tavaly kevesebb volt, mint az elmúlt években. Amiben nyilvánvalóan szerepe van a pandémia időszakának, amely alatt, a 2020-2022. közötti években, a halálozások száma magasabb volt, évente több mint 4800.

Miskolcon 2023-ban 724 házasságkötést tartottak, és három bejegyzett élettársi kapcsolatot anyakönyveztek. Az előző évekhez képest itt is csökkent a szám: 2019-ben és 2020-ban még ezer feletti volt a házasságkötések száma, 2021-ben és 2022-ben már becsúsztunk a léc alá a 980 házasságkötéssel.

A hivatal szerint a házasságkötések számának csökkenése nem olyan jelentős mértékű, hogy ennek különösebb okát kellene keresnünk. Ha van is ilyen ok, azt társadalmi, szociológiai és gazdasági szempontú vizsgálódás tárhatná fel.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.