Ugrás a tartalomra

Február elején folytatódik a szociális tűzifaosztás

Létrehozva
A város szociális tűzifarprogramja 2020-ban kezdődött, ekkor 320 köbméter fát osztottak ki.

2021-ben sikerült majdnem megnégyszerezni a mértékét 1114 köbméterre, míg 2022-ben 785, 2023-ban 332 köbméter fát adtak át az igénylőknek – összegezte a Minapnak Fodor Zoltán. A Velünk a Város frakció képviselője elmondta, a program idén is folytatódik. A legközelebbi osztásra 2024 február 5-6-án kerül sor a Városgazda Kabar utcai telephelyén, február 6-7-én pedig a nádasréti telephelyen.

Az önkormányzat szociális bizottságának elnöke, aki koordinálja a fakiosztást, arra hívta fel az érdeklődők figyelmét, nem változtak az igénylés feltételei. A fához továbbra is úgy lehet hozzájutni, hogy a MESZEGYI területileg illetékes dolgozójánál bejelentik a jogosultságot. Ők megvizsgálták az igénylők rászorultságát, és amennyiben jogos, kiértesítik a teljesítés helyéről, idejéről. A kiosztást a Városgazda három telephelyén intézik Lyukóban, a Kabar utcán, valamint a nádasréti telephelyen. Az elszállításról a támogatásra jogosultaknak kellett gondoskodni.

A kivágott és beszállított fákat a városgazda dolgozói vágják össze, tekézik fel, és zsákolják be. Az elmúlt években összesen 2551 köbméter fát sikerült átadni, a városvezetés ezzel is igyekszik segíteni a rászoruló embereken a hidegebb hónapok során. „Miután családonként egy köbméter fára jogosultak az igénylők, biztosan állítható, hogy több ezer családnak segítünk a téli tüzelő pótlásában. A városvezetés szándéka nem változik. Elkötelezett a szociális tűzifaprogram folytatásában, erre idén is számíthatnak a nehéz sorban élő miskolciak” – húzta alá Fodor Zoltán.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.