Ugrás a tartalomra

Harminchárom újabb facsemete került az Újszülöttek Parkjába az Avason

Létrehozva
Szombaton az elmúlt év során született gyermekek érkezését ünnepelték meg ezen a rendhagyó módon is a 11. Újszülöttek Parkjában, amelyet Fodor Zoltán a Velünk a Város önkormányzati képviselőjének ötlete és támogatása alapján hoztak létre.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az újszülöttek érkezését megünneplő faültetés koncepcióját a képviselő először tíz évvel ezelőtt ültette át a gyakorlatba, létrehozva a városban az első ilyen jellegű parkot. Azóta évente nőtt a számuk, immár a tizenegyedik van soron. Ez a kezdeményezés népszerűségét is mutatja, hiszen azért kell újabb és újabb területeket kijelölni, mert sok család él ezzel a különleges lehetőséggel.  

Szombaton harminchárom család látogatott el Miskolcon az Avason lévő Újszülöttek Parkjába, hogy Fodor Zoltánnal együtt elültessék a facsemetéket, a saját csemetéik érkezésének megünneplésére. 

Kép

A képviselőtől megtudtuk, hogy idén 33 gyermek született a választási körzetében, valamennyivel kevesebben, mint a korábbi években. Ez már a tizenegyedik ilyen park és szándékában áll jövőre létrehozni a tizenkettediket is. Több facsemetét vásároltak, összesen 68-at, a fennmaradókból a korábbi ültetések után kipusztult fákat pótolták. „Egyetlen szülőnek sem kell aggódnia, a kiszáradt, kitört, elpusztult fákat folyamatosan pótoljuk. Törekszem arra, hogy különböző fafajtákat ültessünk el, hogy változatos és szép legyen az újszülött parkok faállománya” – ismertette Fodor Zoltán. 

Kép

Kiss Norbert Olivér édesapja elmondta, három éve élnek Miskolcon, de nem kertesházban, így éltek a lehetőséggel, hogy ezentúl ez a fa is jelképezze a gyermeküket és azt, hogy itt éltek. 

„Nagyon örülünk ennek a lehetőségnek, a védőnőnk szólt róla. Reméljük, hogy életben fog maradni a fa, mi is igyekszünk majd tenni érte. A fa az életnek a szimbóluma” – adta tudtunkra az egyik kisfiú, Matéz Dominik édesanyja. 

Kép

A harminchárom facsemete elültetése után valóságos kiserdő áll az Avason. Reméljük megmaradnak és nagy fává cseperedve valódi erdőnek örülhetnek majd az itt élők.

És még több fotó a galériában. Kattints a képre! 

Preview Image

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.