Ugrás a tartalomra

Nemzetközi léptékű példának számítana

Létrehozva
A tizenhárom hektáros önkormányzati területet még idén átveheti a számozott utcák fejlesztése iránt elkötelezett befektető.

Tavasszal kerülhet a városi közgyűlés elé a vasgyári kolónia évtizedes viszonylatban leginkább elhanyagolt lakóövezeti maradványainak értékesítése – véli a Hodobay-programért felelős alpolgármester.

Kép
Egy idei pillanatkép a méltatlanul elhanyagolt városrészből | Fotó: Osztie Tibor

Szopkó Tibora lapunk által végigkísért tervezői ötletpályázat kapcsán – elmondta: a győztes Karcműhely által készített szakmai anyag számos olyan markáns támpontot fektetett le, amihez az önkormányzat ragaszkodni fog az értékesítés során.

Elvégre – mutatott rá a városvezető – a bő egy éve útjára indított, komplex szemléletű városfejlesztési koncepció lényege, hogy Miskolc leértékelt részeit ne pusztán beruházási és ingatlangazdálkodási mérőszámok mentén közelítsék meg a piaci szereplők, hanem tegyenek eleget a településrendezés és közterület-fejlesztés kívánalmainak is.

Partnerségben

Az idáig főként a belvárosi tömbök rehabilitációjára fókuszáló program a Vasgyár előtérbe helyezésével az alpolgármester szerint érzékelhetően mozgósította Miskolc tenni vágyó építészeit. Szopkó Tibor úgy értékeli, sokkal könnyebb befektetőt találni, ha már rögtön az elején ennyire végiggondolt és kimunkált elképzelésekkel rendelkezik a város.

Kép
Látványterv | Forrás: Szél Norbert (Karcműhely)

A távlatos és a nyilvánosság előtt zajló közös gondolkodás pedig – fejtegette – azt a Nyugat-Európában meghonosodott gyakorlatot segítene szárba szökkenni, aminek révén az egykori vasgyári kolónia utcáihoz hasonlóan perifériára szorult településrészeket csatolnák be újra a város vérkeringésébe.

Hangsúlyozta: a majdani ingatlanfejlesztés azzal értékelheti fel csak igazán a Szinvától északra eső vasgyári övezetet, ha nem az azonnali megtérülés lebeg a beruházó szeme előtt, hanem kalkulálnak a helyi közösségek hosszú távú érdekeivel és igényeivel is.

Mintául

Hazánk legnagyobb ingatlanfejlesztő cégeit keresi fel ezekben a hónapokban a városháza, hogy működő tőkével a háta mögött, több ütemben, számos építészeti iroda tudását összefogva Miskolc rendszerváltás óta íródó történetének legrobusztusabb városrész-helyreállítási projektéhez láthasson aztán hozzá.

Kép
Az alpolgármester a Karcműhely által készített terveket taglalja | Fotó: Takács József

A 2019 előttivel ellentétben a mostani városvezetés – számolt be Szopkó Tibor – a demográfiai és szociológiai folyamatok alapos számbavételével kívánja az ehhez hasonló fejlesztéseket meglépni. Meggyőződése alapján célkitűzésük csakis az lehet, hogy a fiatalok számára is elérhető négyzetméter-árakkal alakítsák ki az új ingatlanokat.

A Hodobay-programot a vállán vivő alpolgármester lapunknak végezetül elárulta: a színfalak mögötti érdeklődés is azt jelzi, hogy a potenciális szereplők komolyan számolnak a rehabilitáció sikeres véghezvitelével felmutatható amolyan beruházási referenciamű presztízserejével.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.