A rendezvényen ezúttal is sok kereskedő mutatta be az érdeklődőknek régiségeit, akik pedig örömmel válogattak a porcelán nippek, a könyvek, vagy éppen a festmények, régi bútorok között. A februári régiségvásárnak volt két különlegessége is.
Derűs időben kutattak a régiségek között
Létrehozva
Februárban sem maradt el a város miskolciak és környéken élők egyik kedvenc programja: ezúttal is a hónap első vasárnapján rendezték meg a Miskolci Régiségvásárt a belvárosban.
Ez is érdekelhet
Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Sport és közösség a drogok helyett
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.