Ugrás a tartalomra

Megtisztították a szeméttől a szennyvíztelep környékét

Létrehozva
A lakosság bevonásával szervezett szemétszedési akciót a MATINE.
Kép
Sokan eljöttek a szemétszedésre. Fotók: Juhász Ákos

Szemétszedést tartott a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület (MATINE) szombat délelőtt Miskolcon a lakosság bevonásával. A résztvevők a Barát utcában találkoztak és onnan szállították el őket telekocsival a Somlay Artúr utca végébe. Innen a Szennyvíztelepi út Csokonai Vitéz Mihály utcába csatlakozó részét, illetve a szennyvíztelep környékét tisztították meg. Az akcióhoz szükséges eszközök egy részét – szemeteszsákot, gumikesztyűt - az egyesület biztosította, de sokan hoztak is magukkal. Az összegyűjtött hulladékot a miskolci Városgazda szállította el, amelynek költségeit Cseléné Figula Edina a terület önkormányzati képviselője képviselői keretéből támogatta. 

Serbán Zsolt, a MATINE elnöke a helyszínen elmondta a Miskolc Televízió munkatársainak, hogy ez a hetvenedik akciójuk 2018 szeptembere óta. Továbbá, hogy ezen az útszakaszon ilyen sokan - szám szerint 18 fő - még soha nem kapcsolódtak be a szemétszedésbe. Emellett az is meglepetésként érte őket, hogy a szirmai nyugdíjasklub tagjai közül is többen eljöttek. Azonban erre a buzgóságra szükség is volt, hiszen a megszokottnál még több szemetet találtak a szennyvíztelep környékén, ami egy illegális hulladéklerakat.

Majd ismertette, hogy egy önkéntesük, Kertai Zsombor a közelben található hídtól a szennyvíztelepig az összes hulladékot már előre bezsákolta. Éppen ezért a szennnyvízteleptől a Csokonai utca irányában folytatják a szemétszedést. Egy másik csapat pedig autóval begyűjti a már bezsákolt szemetet és eldobált gumiabroncsot. Kiemelte, hogy kettő konténert helyeztek ki, egyet a 80-90 darab gumiabroncsnak, egyet pedig a hulladéknak. 

Preview Image
Szemétszedés a Szennyvíztelepi úton. Juhász Ákos képgalkériája

- Már három alkalommal volt szemétszedésünk a Szennyvíztelepi úton 2022 óta. A mai akció alkalmával 5 köbméter vegyes hulladék, és 5 köbméter gumiabroncs begyűjtésére vállalkoztunk – nyilatkozta televíziós stábunknak Kertai Zsombor, Martinkertváros és Szirma tisztasági nagykövete, a MATINE önkéntese. – Az elmúlt két napban pedig előzetesen összeszedtem 52 zsáknyi szemetet és 58 darab gumiabroncsot – fűzte hozzá. 

- Újra itt vagyunk ezen a nagyobb szemétszedési akción, most különösen nagy számban. Sajnos szükség is van ennyi emberre – hangsúlyozta Cseléné Figula Edina a terület önkormányzati képviselője. – Többéves tapasztalatunk az, hogy mindig újratermelődik az illegális hulladék, de a Szennyvíztelepi út különösen szennyezett terület. Rengeteg gumiabroncsot és kommunális hulladékot lehet találni a környéken.  

Kifejtette, hogy abban bízik, hogy a jövőben nagyobb büntethetősége és ellenőrzése lesz ennek a típusú bűncselekménynek. Felhívta rá a figyelmet, hogy a bejelentésekben a lakosság is sokat segíthet a rendőrség, illetve a rendészet felé, vagy a helyszín, valamint a bűnelkövető kocsijának rendszáma lefotózásával. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.