Ugrás a tartalomra

Emiatt ragyog kékben a kilátó

Létrehozva
Az ENSZ 2007-ben nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjává, annak érdekében, hogy ráirányítsa a figyelmet az autizmussal élő embertársainkra, életükre és az azzal járó kihívásokra.
Kép
avasi kilátó autizmus világnap
Mocsári László 2022-es felvétele

A felújított Avasi kilátó - új világítórendszerének köszönhetően – a nevezetesebb napok alkalmából rendszeresen különleges megvilágítást kap. Így lesz ez jövő kedden is, amikor a város iránytűje ismét különleges, ezúttal kék fényben tündököl majd a világnap alkalmából a naplementét követően - közölte szerkesztőségünkkel a polgármesteri hivatal.

Ez is érdekelhet

Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ilyen modern tanulási környezet várja a diákokat a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.
Szigetelik az Avalon társasház homlokzatát
Toronydarut bontanak, forgalomkorlátozás lesz a belvárosban
Miskolc
Fokozott figyelmet és türelmet kérnek az autósoktól.