Ugrás a tartalomra

Jótékonysági futással, határon átnyúló sétával és aukcióval gyűjtenek a kislány gyógykezeléseire

Létrehozva
Ritka genetikai betegség terheit viseli a nyolchónapos Hegedűs Zoja, akiért összefogtak édesapja bajtársai.
Kép
Fotók: Dojcsák Dávid tűzoltó százados (B.-A.-Z. Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) 

Ötödik alkalommal szervez jótékonysági futást a miskolci Supersum Alapítvány egy beteg gyermek javára. Ezúttal a nyolchónapos Zojáért, az encsi tűzoltóság szolgálatparancsnokának kislányáért futnak a segíteni szándékozók. Az alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal és Szerencs Város Önkormányzatával fogott össze.

Április 21-én vasárnap 10 órakor indul a futam a szerencsi Rákóczi-vártól. A táv mindig az adott évszám, vagyis most 2024 méter. A nevezési díj kétezer forint, de egyéb módon is támogatható a kezdeményezés akkor is, ha valaki nem szeretne futni – mondta el lapunknak Bernasconi Bús Katalin, a Supersum Alapítvány kuratóriumának elnöke. A jótékonysági futásra nevezni a helyszínen és előzetesen online is lehetséges. Aki pedig szívesen támogatná Zoja gyógyulását, az alapítvány elkülönített számlaszámára is utalhat.

Hegedűs Zoja a terhesség 28. hetében koraszülöttként, szívtumorral és egy ritka genetikai betegséggel, sclerosis tuberosa-val jött a világra 2023 júliusában. Kilenc hétig voltak kórházban, mielőtt hazaengedték őket. A kicsi lánynak folyamatosan gyógyszereket kell szednie, hogy a tumor zsugorodását megtartsák, emellett komplex és intenzív fejlesztő kezelésekre van szüksége – hangsúlyozta az elnök. Szülei minden lehetőséget megragadnak, hogy Zoja állapota javuljon, szeretnének eljutni a solymári Borsóházba, illetve egy budapesti speciális intézménybe, ahol rengeteg gyermeken segítettek már.

Kép

Zoja felépüléséért szülei és két nagyobb testvére mellett mások is összefogtak. A kislány gyógyulásáért nagyszabású jótékonysági a(u)kció indul, a felhívás során jelentős értéket képviselő dedikált sportereklyékre lehet majd ajánlatot tenni április 2. és 14. között. Számos profi magyar és nemzetközi sportegyesület, válogatott ajánlott fel mezeket és sportszereket a kis Zoja megsegítésére, melyekre a Supersum Közhasznú Alapítvány hivatalos Facebook oldalán lehet licitálni. Az aukción és a futás nevezési díjaiból befolyt összegből Zoja további kezelését szeretné finanszírozni a család.

Mindemellett egy további egyedi felajánlás is érkezett – tudatta Bernasconi Bús Katalin. Németi Gergő tűzoltó százados, a mezőcsáti katasztrófavédelmi őrs őrsparancsnoka kétgyermekes édesapa, tudja, hogy nincs lehetetlen ha a gyermekekről van szó. Tavalyi térd műtétje után "csak" gyalogolva teszi meg a száz kilométeres távot Kassa és Miskolc között Zojáért. Ő volt az a bátor tűzoltó, aki korábban bajtársával együtt negyvenhétszer futott fel egy miskolci bérház tizedik emeletére, felhívva a figyelmet egy másik nemes kezdeményezésre. 

Az őrsparancsnok április 11-én 18 órakor egy barátjával együtt vág neki a távnak, a célt nagyjából egy nap alatt éri el, április 12-én 17 óra körül várható az érkezésük az Avasi kilátóhoz. Miskolcon többen jelezték, hogy csatlakoznak hozzá a küldetésben – tudatta a kuratóriumi elnök. Németi Gergő célja, hogy a jótékonysági sétával minimum százezer forintot gyűjtsön Zojának. Minden kilométer ezer forint támogatást ér. 

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.