Ugrás a tartalomra

Boldog születésnapot Miskolci Napló, isten éltessen Miskolc Televízió!

Létrehozva
A város lapja húsz, a városi televízió pedig harminckilenc éves.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Kettős születésnapot ünnepel szerkesztőségünk. A Miskolci Napló idén 20, a Miskolc Televízió pedig 39 esztendős. Az évfordulót rendhagyó módon ünnepeltük.

Kigördült cégünk tevékenységét népszerűsítő villamos, retro címlapokkal jelentkezik a hetilap, az első éppen most szombaton, vagyis április 13-án, akkor a legelső MiNap címlapját idézzük meg. 

Kép

A születésnap egy rendhagyó munkanapot eredményezett szerkesztőségünkben. Kigördült a cégünk tevékenységét reklámozó villamos és természetesen nem hiányozhatott a torta sem.

Kép

A születésnap persze mit sem érne a nézők és az olvasók nélkül. Így ez a 20 és 39 év Önökről is szól, köszönjük.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.