Ugrás a tartalomra

Rejtett értékünk a zöld hulladék

Létrehozva
Az avar és kerti hulladékok égetése Miskolcon tiltott tevékenység. A kerti „zöld javakat” inkább hasznosítsuk, ne a levegőnket szennyezzük elégetésükkel!
Kép

A tavasz a kertrendezés időszaka, ami óhatatlanul is több kerti hulladék termelődésével jár. Rossz szokás, hogy ezt sokan illegálisan elégetik, pedig ezekből a „zöld hulladékokból” értékes humusz is készíthető. 

- Miskolc város közigazgatási határain belül 2020 szeptemberétől tilos égetni a kerti és zöld hulladékot. A Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) munkatársai ezt rendszeresen ellenőrzik. Ha valaki hulladékégetést észlel, bejelentést a MIÖR ingyenesen hívható zöld számán, a +36-80-46-00-46 – on lehet tenni. Ilyenkor, mint hatóság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala jár el. Akár 100 ezer forint bírságot is kiszabhatnak – hangsúlyozta Nagy Dezső, Miskolc polgármesteri hivatalának klímavédelmi csoportvezetője.

Az égetés jelentős légszennyezéssel jár és a keletkező füst a benne lévő légszennyező anyagokkal egészségkárosodást okozhat. A pernye és a kiülepedett szennyezőanyagok belepik a haszonnövényeket, így rontják fogyaszthatóságukat. A füst beteríti a szomszédságot is. Erős szélben a lángok átterjedhetnek a szomszédos növényzetre, ingatlanra és komoly tüzet okozhatnak. A talaj felső rétegében élő mikroszervezetek a tűzben elpusztulnak és a talaj megújuló képessége romlik. A gyepavar égetése miatt élőlények tömegei enyésznek el – tudtuk meg a HungAIRy projekt sajtóközleményéből. 


- Negyedik éve igyekszünk formálni a lakosság szemléletét a HungAIRy projekt keretében, média megjelenések és szórólapozás útján a MIÖR mezőőreinek bevonásával. A projekt körében végzett felméréseink igazolják, hogy csökkenő számban fordulnak elő égetéssel kapcsolatos kihágások a városban. Legtöbbször a szomszédok figyelmeztetik egymást. Így mindössze évi 15-20 esetben szükséges bírságot kiszabni. A kertvárosi részeken és a külvárosi zárt kertekben jelent ez nagyobb problémát - osztotta meg Nagy Dezső. 

Kép
Komposztálás világnapja / Fotó: Mocsári László

Elmondta, hogy Miskolcon házhoz menő zöld hulladék gyűjtés folyik. Alternatívaként pedig a mulcsolást, illetve a komposztálást ajánlotta az értékes mezőgazdasági hulladék felhasználására. Tájékoztatott, hogy az önkormányzat évek óta ingyen oszt tavasszal és ősszel komposztkereteket a helyi lakosoknak. Ezeket folyamatosan lehet igényelni, a HungAIRy projekt keretében, már több mint 1700 darabot osztottak ki az elmúlt években. A sikeres komposztálás érdekében előadásokat is tartanak. Emellett a miskolci polgármesteri hivatalban működő Ökomenedzser Irodánál is lehet tanácsot kérni e-mailben a hungairy@miskolc.hu címen, vagy telefonon, a +36-46-512-700-as számon.  

A komposztálás előnyei, hogy a keletkezett szerves anyagot nem kell elszállítani, így csökkenthető a lerakóba kerülő hulladék mennyisége és a szállításból eredő levegőszennyezés. A kész komposzttal javítható a kert talaja. A komposztot használva egészségesebb növények termeszthetők. Ráadásul nem kell pénzt költeni a különféle talajjavító szerekre, műtrágyákra – olvasható a HungAIRy projekt közleményében.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.