Ugrás a tartalomra

Valami reggae és valami új

Létrehozva
Nahaj Péter, a Sky Fanatic frontembere az érvényes szavazatok 45,1 százalékát begyűjtve lett képviselő Arnóton.
Kép
Képviselőként a köz szolgálatát tartja a legfontosabbnak Nahaj Péter /Fotó: Juhász Ákos

A jamaikai zenét funky, rock és jazz elemekkel párosító együttes énekes-gitárosa a Miskolc melletti községben indult és nyert a június 9-i választásokon. Megkeresésünkre elmondta, új szerepkörében a köz szolgálatát tartja elsődleges feladatának, és nem a politikai terepen akar érvényesülni. Hozzátette, továbbra is a zenélés marad a fő tevékenysége.

– Úgy gondolom, egy zenész számára az már önmagában felelősség, hogy a szövegeivel átad valamilyen üzenetet. A képviselőség új csatornát jelent az emberek felé, ahol a fontosabb üzeneteket átadhatom.

Az évek óta megrendezett Mikulás-napi adománygyűjtő akció, amivel Nahaj Péter igyekszik segíteni a rászoruló családoknak, szintén egy érv lehetett, hogy a neve mellé kerüljön az iksz. "Igyekeztem a lehető legkevesebbet kampányolni. Egyfelől az utóbbi nyolc év során számos területen igyekeztem segíteni a település mindennapjait. Másfelől a családom is egyfajta garancia: ha jól tudom, a Nahajok már az alapítás óta jelen vannak Arnóton, de nem kell olyan messzire menni az időben.

A szüleim is itt éltek, ahogy az üknagymamám, aki bábaként számos csecsemőt segített a világra. Az utóbbi nyolc év mellett ők a referenciám úgymond arra, hogy nem csak a kampányidőszakban akarok tenni Arnótért. Igyekeztem elmondani mindenkinek, hogy rám az alapján szavazzon, amit nyolc év alatt látott belőlem, ne csak az utóbbi pár hónap benyomásai alapján. Úgy tűnik, célba ért ez az üzenet" - mondta.

Kép

Nahaj Péter Arnótot egy élhető helynek látja. Tervezi, hogy visszaköltözik családjával a községbe. "Ahhoz szükség van változásokra, hogy a fiatalok Arnóton maradjanak, vagy ebben a településben fedezzék fel a leendő otthonukat. Ehhez szerintem első sorban az iskola ügyeivel kell foglalkozni: az elmúlt években sok változás történt. Nyolc éve tanítom gitáron és dobon játszani a gyerekeket a Premier Alapfokú Művészeti Iskolában, így van rálátásom egy ilyen intézmény életére". – vélekedett.

A másik terület, amivel az énekes képviselő szerint foglalkozni kell, a kultúra. - Akár népdalkörökkel vagy egy kórus alapításával, de azzal is, hogy értékes előadókat hívunk az arnóti rendezvényekre. Ebben segíthet, hogy a zenei pályám miatt sok nagyobb fellépőt ismerek, akiket nem a menedzsmentjükön keresztül kell majd megkeresnem - tette hozzá.

A fent említett két vonal mellett több köztéri szemeteskuka kihelyezését fogja szorgalmazni Arnóton, ezzel, és több szemléletformáló üzenettel szeretne a szemetelés ellen fellépni, amit súlyos problémának tart.

- A tanítványaimat és a nevelt kisfiamat is arra tanítom, hogy fontos a környezettudatosság. Hosszú távon nem csak a szemetesládák kihelyezésével lehetne segíteni a települést, hanem olyan környezettudatos megoldásokkal, amelyek más, környező falvakban már beváltak – vetítette elő terveit Nahaj Péter.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.