Ugrás a tartalomra

Úgy tűnik, megvan a jövő évi kocsonyafesztivál időpontja

Létrehozva
A jó kocsonya nyáron készül Rózsa Edit szerint: legalábbis, ha a város idénynyitó fesztiváljáról van szó.
Kép
Rózsa Edit, a Kocsonyafesztivál jogtulajdonosa fontos infómorzsákat hintett el számunkra.

Szerda délben, a várost járva váratlanul, mint egy kocsonyába szorult béka, pislogott ránk egy cikknek való. Ahogy a szerkesztőm szokta mondani, a téma az utcán hever - ebben az esetben egy kávézó teraszán ült éppen. Rózsa Edit a fesztivál jogtulajdonosa és főszervezője egy fiatalemberrel tárgyalt, mégpedig a Kocsonya leendő fesztiváligazgatójával (az ő személyét egyelőre borítsa jótékony sajtóhomály): kiderült, már szervezik a rendezvényt, felmérik a lehetséges helyszíneket, latolgatják, kiket hívjanak meg a miskolciak szórakoztatására. Ez az ad hoc helyzet pedig egy nyári kocsonyariportért kiáltott.

– 2025-ben ünnepli majd jubileumát: 25 éves lesz a Kocsonyafesztivál – mesélte Rózsa Edit. – Felnőtt egy generáció, akik közül sokan őrzik még azt a plüss békát, amit vagy az égből kaptak el, vagy a rendezvény főbékája adott nekik az első fesztiválok valamelyikén. A Kocsonyafesztivál a kulturális tőkénkre épül, és a hagyományokat ápolja a modernitás jegyében, hiszen egyszerre szól az idősebb korosztálynak és azoknak a gyerekeknek, akik felnőtté cseperedtek az elmúlt 25 évben – mondta a fesztivál megalkotója, aki férjével, Fedor Vilmossal indította útjára a programsorozatot. Ők időközben elváltak, a Kocsonyafeszt azonban megmaradt az utókornak.

Kép
Pillanatkép a tavalyi fesztiválról

– Olyan programsort szeretnénk összehozni, ami Miskolc lakóinak és a város gazdasági igényeinek egyformán megfelel. A turizmuson keresztül ugyanis olyan tőke generálható egy ilyen fesztivállal, ami több száz millió forintos közvetett és közvetlen bevételt jelent.

A jogtulajdonos úgy fogalmazott, visszatérnek a gyökerekhez, legalábbis abból a szempontból, hogy a nyári időszakban már tudni lehet, mikor lesz a következő fesztivál.

-–A pontos időpontot egyelőre nem árulhatom el, azon egyszerű oknál fogva, hogy ezt szeretnénk majd a június 9-én megválasztott polgármesterrel közösen megtenni, mind a Kocsonyafesztivál, mind a Kocsonyabál tekintetében. Azt azonban megsúghatom, hogy a kultúra és a szórakoztató programok mellett a szerelmeseké lesz a főszerep a rendezvényen – vetítette előre Rózsa Edit.

Megjegyeznénk, jövő februárban a Valentin-nap péntekre esik majd.

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.