Ugrás a tartalomra

Kék fényben pompázik éjjel az Avasi kilátó

Létrehozva
A Gyermekjogok Világnapján, szerdán kékbe öltözött Miskolc ikonikus épülete.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Kék fénybe borult az Avasi kilátó szerdán, napnyugta után, ezzel Miskolc is csatlakozott az UNICEF azon kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira és azok védelmére a Gyermekjogok Világnapján.

Kép

Az ENSZ 1989. november 20-án fogadta el a gyermekjogi egyezményét, amelyhez Magyarország 1991-ben csatlakozott. Az egyezmény legfontosabb céljai, hogy minden gyermek részesüljön megfelelő védelemben az elhanyagolással, a bántalmazással és a hátrányos megkülönböztetéssel szemben.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Fiatalok jelentkezését várják az Ars Sacra Fesztivál szavalóversenyére
MiskolcKultúraEgyház
A „Kedvesség az új bátorság” címmel rendezi meg idei versmondó versenyét, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan a miskolci Versbarátok Köre, melynek elődöntője április 25-én lesz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel: Lillafüredről, a Szeleta-barlangról és a Miskolci Állatkertről.
A vetett mag termése nem vész el
MiskolcEgyház
Gerlai Pálnak, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperesének ünnepi gondolatai.
Kirándulókkal telt meg Lillafüred a hosszú hétvégén
MiskolcSzabadidő
A tavaszi napsütés sokakat csábított a szabadba a hosszú hétvégén: Lillafüred megtelt kirándulókkal, a népszerű turisztikai célpontot nemcsak a környékbeliek, hanem az ország több pontjáról érkezők is felkeresték.