Ugrás a tartalomra

Mézeskalácsokkal a rászorulókért - újra megnyitja kapuit a Szeretet Sütigyár

Létrehozva
Advent elő vasárnapján ismét elindul a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének karácsonyi jótékonysági programja, a Szeretet Sütigyár.
Kép

Az adventi időszak négy hete alatt zajló adománygyűjtés célja, hogy minél több rászoruló miskolci család és idős ember részesülhessen támogatásban. A közösségi élmény mellett a vásárlók adományai segítségével sok ember karácsonya válhat gazdagabbá és boldogabbá - tudatta szerkesztőségünkkel közleményben a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete.

A Szeretet Sütigyár idén is a Szent István téren, a Miskolci Adventi Program részeként várja az érdeklődőket.

December 1. és 23. között minden hétköznap és hétvégén 16:00 és 19:00 óra között munkahelyi és iskolai közösségek, baráti társaságok, valamint civil szervezetek és cégek csatlakoznak a programhoz, hogy mézeskalácsokat süssenek és árusítsanak.

Az önkéntesek az adományokat perselyekbe gyűjtik, a befolyt összegből pedig a Vöröskereszt karácsonyi csomagokat állít össze, amelyeket rászoruló családoknak és időseknek juttat el még az ünnepek előtt.
Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének igazgatója kiemelte, hogy a program minden évben nagyon népszerű, idén is hamar beteltek a jelentkezési helyek.

„A Szeretet Sütigyár nemcsak a jótékonyságról, hanem a közösség erejéről is szól. Az idei évben is nagyon sok intézmény, cég és közösség jelentkezett, hogy részt vegyenek a sütésben.” – hangsúlyozta az igazgató.

„Ez a program segít megélni az ünnep valódi lényegét: az összefogást, az örömszerzést és a segítségnyújtást.” - fogalmaz Grubert Roland.

A Szent István téren felállított faházban 26 csapat vesz részt a mézeskalácsok készítésében, az első süteményeket december elsején Miskolc város vezetői, Tóth-Szántai József polgármester és Matiscsák Éva alpolgármester készítik el. 

A program az adventi vásár ideje alatt, december 23-ig minden nap várja a látogatókat, akik nemcsak finom mézeskalácsokat kóstolhatnak, hanem átélhetik az adventi időszak varázslatos hangulatát is. A vásár látogatói adományaikkal hozzájárulhatnak, hogy rászoruló családok és idősek karácsonyát tegyék szebbé, lehetőséget adva számukra egy boldogabb, meghittebb ünneplésre - írja a közlemény.
 

 

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Klíma kültéri egység felszerelése
MiskolcGazdaság
Miskolci olvasó keresett meg levelében, melyben leírta, hogy a társasház közgyűlése olyan határozatot hozott idén, mely szerint a társasház falára klímát szerelni csak a közgyűlés jóváhagyásával lehet.
Egy élet a főutcán
MiskolcGasztro
A miskolci belváros üzletei mögött nemcsak szolgáltatások, hanem hosszú évek alatt felépített életutak is állnak. A Helyi Hősök sorozat következő szereplője Deutsch Miklós, aki több mint harminc éve vezeti a Calypso éttermet a főutcán.
Képgaléria
Fiatalok jelentkezését várják az Ars Sacra Fesztivál szavalóversenyére
MiskolcKultúraEgyház
A „Kedvesség az új bátorság” címmel rendezi meg idei versmondó versenyét, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan a miskolci Versbarátok Köre, melynek elődöntője április 25-én lesz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel: Lillafüredről, a Szeleta-barlangról és a Miskolci Állatkertről.