Ugrás a tartalomra

Magashegyi hulladékhalmok – vissza-visszatérő probléma, rendszeres takarítás

Létrehozva
A tavaszi nagytakarítás Miskolcon a Magashegyre is elért hétfőn, de a Szeder utcában és Miskolctapolcán is dolgoztak a Városgazda munkatársai.
Kép
Fotók: Mocsári László

Éppen két héttel ezelőtt indították el a minden idők legnagyobb miskolci rendrakásának szánt tavaszi nagytakarítást. A város számos pontján jártak már, fókuszálva a közterületek szeméttől való megtisztítására, a graffitik eltüntetésére, a gallyazásra. A húsvétig tartó takarítás során kiemelten figyelnek az illegálisan lerakott szeméthalmok felszámolására. Így tettek most a Magashegyen is.

Rengeteg műanyag palack mindenfelé, halmokban áll a hulladék – mutatják a helyszínen készült fotóink is. Több zsák szemét gyűlt össze rövid idő alatt, majd azokat aztán autóval el is szállították a helyszínről.

Kép

– Városszerte folyamatosan takarítunk – adta meg a kereteket Bajusz Gábor, a terület önkormányzati képviselője. – Mint ismert, ez egy nagy választókerület, most a Magashegyen dolgozunk. A Városgazda részéről harminc munkatárs van jelen, és igen hatékonyak, hiszen mintegy negyven köbméternyi szemetet szedett össze alig 1-2 óra alatt. Folytatjuk a munkát máshol is, a Szeder utcában például egy új módszert vezettünk be: a levágott gallyakat nem elszállítjuk, hanem helyben ledaráljuk, és mulcsként fogjuk újrahasznosítani az ottani növényzet tövében.

Kép

A politikus érdeklődésünkre megerősítette, hogy a Magashegyen több ízben jártak már, civilek is szedték már itt a szemetet. Munka pedig van bőven, mert – ahogy Bajusz Gábor fogalmazott – „általánossá vált”, hogy itt szórják el a szemetet, mindezt illegálisan.

– Mi ezt szeretnénk megszüntetni – hangsúlyozta az önkormányzati képviselő, hozzátéve még: Miskolctapolcán pedig a játszóteret takarították ki hétfőn.

 

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.