Ugrás a tartalomra

A miskolci hölgyeket kovácsolja közösséggé a rendhagyó programsorozat

Létrehozva
A helyi nők kreatív energiáit igyekszik felszabadítani a Miskolcon élni – Női szemmel című rendezvénysorozat.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A programsorozat „Női szemmel a természeti kincsek városában” című alkalmán találkoztak miskolci hölgyek - és egy férfi vendég - Matiscsák Éva alpolgármester és szervező csapata meghívására május 31-én, szombaton délután a Herman Ottó Múzeumban. Egy kisfilm megtekintése után Borda Krisztinával, a Hotel Patola Lillafüred ügyvezetőjével, Ladányi Rolanddal, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetőjével és Zámborszky Eszter mesemondóval beszélgetett Matiscsák Éva, mint házigazda. Végül rendhagyó tárlatvezetés keretében nézték meg a múzeum kiállított képeit. 

A rendezvény célja az volt, hogy a meghívott vendégekkel Miskolc élhetőségéről, női szemmel megélt szépségéről és kihívásairól osszák meg egymással tapasztalataikat valós történeteken keresztül, sokféle nézőpontból. 

"Ez a pillanat lehetőséget teremt arra, hogy együtt gondolkodjunk, inspirálódjunk és megéljük a közösség erejét, a művészetet, az értékek és az emberi kapcsolatok tükrében" - fogalmazott a szervező csapat. 

Kép
noi_konferencia_muzeum_me_250531_web_hcs-03163.jpg

- Nekem régi vágyam volt az, hogy a nőket összefogjam itt Miskolcon, mert hiszem és tudom, hogy mi nők nagyon sokat tudunk tenni a városunkért. Ugyanúgy, mint ahogy a családban a nő az otthon melegét adja, Miskolc is az otthonunk és sok mindent tehetünk érte – hangsúlyozta riporterünknek Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere. 

- Egyébként a mai találkozásunk nem az első alkalom volt, mert karácsony előtt már egyszer összejöttünk egy koccintásra a Városháza aulájában. Csak nőket hívunk és azért a Herman Ottó Múzeumot választottuk következő helyszínnek, mert itt meg tudjuk mutatni, hogy miért szeretjük ezt a várost. Múzeumunkra nagyon büszkék lehetünk, hiszen többek között zászlós hajója lesz a Múzeumok Éjszakájának is – emelte ki.

Kép
noi_konferencia_muzeum_me_250531_web_hcs-03119.jpg

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.