Ugrás a tartalomra

A Himalájában őshonos fácánfiókák születtek az állatkertben

Létrehozva
Két kis kéktorkú tragopán fióka kelt ki a tojásból néhány hete és azonnal elkezdték követni anyjukat.
Kép
kéktorkú tragopán
Fotók: Osztie Tibor

Két pelyhes kis tragopán fióka jött a világra a Miskolci Állatkertben. A testvérek néhány hete bújtak ki a tojásból. Szépen fejlődnek, kezdik felfedezni a kifutójukat. Az anya és az apa 2012-ben érkezett az állatkertbe. Igazán összeszoktak, hiszen idén tizenegyedik alkalommal nevelnek csibéket. A kéktorkú tragopán egy Himalájában honos fácánféle. Nevét kék és vörös színű, felfújható toroklebenyéről kapta, melyet udvarláskor is bevet. 

Kép
tragopán csibék

- Két kis kéktorkú tragopán csibe bújt ki a tojásból az elmúlt hetekben. Ahogy kikeltek, rögtön követték az anyukájukat. Egy nagyon rutinos szülőpárról van szó, 2014 óta minden évben nevelnek csibéket. Így most is nagyon szépen fejlődnek a fiókáik – nyilatkozta Darvas Katalin, a Miskolci Állatkert zoopedagógusa. - Főleg eszegetéssel telnek a napjaik: zöldségeket, rovarokat fogyasztanak. A gondozóik is ezzel kedveskednek nekik. Később, ahogy növekednek, pedig már jobban felfedezik a kifutójukat. 

Kép
tragopán csibék
Darvas Katalin, a Miskolci Állatkert zoopedagógusa

Elmondta, hogy a hímek udvarlásánál használt gyönyörű szép kék színéről kapta a nevét ez a Himalájában honos fácánféle. Eredeti élőhelyükön 3500 méteres magasságig fordulnak elő. Fészkeiket a legtöbb fácánnal ellentétben nem a földre, hanem alacsonyabb fákra, bokrokra építik, hogy védve legyenek a ragadozók elől. Egyelőre még elég stabil a populációjuk, de az erdőirtás hosszabb távon veszélyeztetheti őket. 

Kép
tragopán fióka

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.