Ugrás a tartalomra

Mesterséges intelligenciához kapcsolnák a miskolci kamerarendszert

Létrehozva
A parkolási, a víz-és áramszolgáltatási, valamint a közlekedési és légszennyezettségi kérdések megoldásában is segíthet a városi térfigyelőrendszer és a mesterséges intelligencia összekapcsolása.
Kép
hollósy andrás
Forrás: Hollósy András alpolgármester Facebook-oldala

A városi térfigyelőrendszer és a mesterséges intelligencia (AI) összehangolásáról tárgyalt Hollósy András. Az alpolgármester fotókat is megosztott a közösségi oldalán az értekezletről, amelyen szó esett arról, hogyan segíthet az AI a város működésében.

– Azt vizsgáltuk meg, hogy a térfigyelőkameráknak a bekapcsolásával hogyan tudunk segíteni a tehermentesítésben, a közlekedésben, vagy akár a légszennyezettség orvoslásában. És igyekszünk a hőszigeteket is kiszűrni. Ezzel a programrendszerrel reményeink szerint minden miskolcinak tudunk majd segíteni – fogalmazott a városvezető.

Az alpolgármester emlékeztetett arra is, hogy Miskolc Magyarország első mesterséges intelligencia mintavárosa. Mint ismert, az erről szóló megállapodást idén áprilisban írta alá Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke és Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.

– Újra kell értelmeznünk önmagunkat – fogalmazott Tóth-Szántai József. – Acélvárosból okos várossá, a Bükk városává kell válnunk, és ehhez az elmúlt időszakban nagyon sok fontos lépést megtettünk. Nehéz a dolgunk, mert egyszerre nagyon sok napi szintű problémával kell szembenéznünk, de közben azt is gondoljuk, hogy ha nem nézünk előre, akkor lemaradunk az elkövetkezendő időszakban. A lemaradást nagyon gyorsan be kell hoznunk.

A megállapodás célja egy fenntartható, átlátható és intelligens városmenedzsment kialakítása, amely mesterséges intelligencia-alapú megoldásokkal kívánja hatékonyabbá tenni a városi működést.

Hollósy András alpolgármester hangsúlyozta: az értekezleten azon is dolgoztak, hogy a hibabejelentések is még egyszerűbben történjenek a jövőben a mesterséges intelligencia segítségével.

Ez is érdekelhet

Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.