Ugrás a tartalomra

Újabb helyen takarítottak árkot

Létrehozva
A vízelvezető mindkét oldalát helyretették.
Kép
528283730_1279432510196294_8135838573377094343_n.jpg (984.46 K
Fotók: Hollósy András Facebook-oldala

Kétszáz méteres szakaszon kitakarítva a vízelvezető árok a Muszkás oldalban - jelentette be Miskolc városüzemeltetésért felelős alpolgármestere kedd reggel közösségi oldalán.

"Köszönet a Roma Kisebbségi Önkormányzatnak és az itt élőknek az együttműködésért" 

- fogalmazott Facebook-bejegyzésében Hollósy András.

Kép
527640216_1279432633529615_9094965087064192382_n.jpg (713.24 KB)

Nem ez volt az első efféle akció a közelmúltban Miskolcon. A számos egyéb alkalom mellett a tavaszi nagytakarítás során számolt be lapunk is például arról, hogy lakossági kezdeményezésre Görömbölyön végeztek el hasonló munkálatokat.

Ez is érdekelhet

Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.
Kezdődik a MEN, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Éjszakai közlekedési változásokat vezet be a Miskolci Egyetemi Napok idejére az MVK Zrt.
Szeles csütörtökre készüljünk, záporok is jöhetnek
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök reggel még sok lesz a felhő, és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható. Később felszakadozik a felhőzet, de napközben gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Zemplén, Bükk térségben délután is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.
Avasi útfelújítás
Csütörtökön is dolgoznak Miskolc útjain
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.