Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a miskolci vendéglátóhelyeket, boltokat feltörő férfit

Létrehozva
Súlyos büntetésre számíthat.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki kevesebb mint 3 hét alatt 12 alkalommal tört be különböző miskolci vendéglátóhelyekre, boltokba – tájékoztatta lapunkat a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya pénteken.

Ismertették: a nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított július 26. és augusztus 12. között 12 alkalommal ment be ajtó vagy ablak betörésével, ajtó kibontásával, kilincsének letörésével több miskolci vendéglátóhelyre és boltba, majd onnan készpénzt, különböző értéktárgyakat és élelmiszert tulajdonított el.

– A gyanúsított cselekményei alkalmasak lehetnek nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének, 3 rendbeli kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének a megállapítására, mely cselekményeket részben folytatólagosan követett el, illetve 6 rendbeli szabálysértési értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megállapítására, mely cselekmények részben kísérleti szakban maradtak – írta a törvényszék.

Hozzátették: a bíróság szerint, mivel a vádlott súlyos büntetésre számíthat, fennáll a veszélye annak, hogy megszökik vagy elrejtőzik. Az sem zárható ki, hogy elrejti vagy megsemmisíti a bizonyítékokat – különösen a még meg nem talált, ellopott tárgyakat –, vagy megbeszéli a történteket olyan személyekkel, akik a nyomozásban érintettek. Emellett a bíróság attól is tart, hogy újabb bűncselekményt követhet el, mivel életmódja és a mostani eset is arra utal, hogy a könnyű pénzszerzés egyik módjaként tekintett ezekre a cselekményekre.

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges a törvényszék közlése szerint.

Ahogy arról lapunk beszámolt, csütörtökön kapták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint több miskolci vendéglátóhelyre, boltba betört. Az egyik Győri kapui pizzériába kétszer is betérhetett, nem vásárlási szándékkal. A részletekről ITT írtunk bővebben.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.