Ugrás a tartalomra

Az élet nem áll meg hatvan felett

Létrehozva
Első alkalommal rendezték meg a szépkorúaknak szóló programot a Csengey-kertben kedden, amely a Salkaházi sorozat nyitánya lett.
Kép
Nem csak a húszéveseké a világ
Fotók: Juhász Ákos

„Nem csak a húszéveseké a világ!” – hangzott el többször is a rendezvényen, amelynek címét Aradszky László ismert slágere ihlette. A dal egyszerre szólítja meg a fiatalokat és az idősebbeket: arra emlékeztet, hogy az élet rövid, és minden korban érdemes élvezni, énekelni, táncolni, jól érezni magunkat.

– A program célja, hogy az idősek érezzék: ők is fontos részei a társadalomnak – mondta köszöntőjében Matiscsák Éva alpolgármester, aki hozzátette, hogy az idősebb generáció tagjai ugyanúgy szeretnek szórakozni, mint a fiatalok, és éppen innen jött az ötlet, hogy a Csengey-kertben számukra is szervezzenek eseményt. A keddi rendezvényen pedig újra úgy mulathattak, mintha húszévesek lennének.

Kép
Nem csak a húszéveseké a világ

A rendezvény a Salkaházi programsorozat első állomása volt, amely a következő hónapokban több hasonló kezdeményezéssel várja a város idősebb lakóit.

– A Csengey-kert mindenkié – emelte ki Hollósy András alpolgármester. A szervezők ennek szellemében állították össze a változatos programot.

Kép
Nem csak a húszéveseké a világ

A nap során Doszpoly Orsolya, a Miskolci Áldozatsegítő Központ koordinátora tartott előadást arról, hogyan tudják az idős emberek megvédeni magukat a különféle visszaélésektől. Ezután a résztvevők kvízben mérhették össze tudásukat Miskolc történetéről, majd a délutánt Eperjesi Erika operetténekes előadása tette igazán ünnepivé.

A szervezők reményei szerint a program hagyományt teremt. A Csengey-kertben így a jövőben rendszeresen találkozhatnak majd azok a szépkorúak, akik nemcsak emlékeket őrizni, hanem új élményeket is szeretnének gyűjteni.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.