Ugrás a tartalomra

Három érmet gyűjtöttek

Létrehozva
A DVTK birkózó szakosztályának tagjai az U23-as országos bajnokságon vettek részt és értek el sikereket.
Kép
bírkózók
A piros-fehérek a verseny után (balról): Botos Dominik, Szinay Csaba, Repka Attila olimpiai bajnok, a diósgyőriek birkózó szakosztályának vezetője és edzője és Szinay Szabolcs. Fotó: magánarchívum

Kötött- és szabadfogású, valamint női ob, egyben Tóth Bendegúz emlékverseny, Tatabánya. 

Eredmények:

Kötöttfogás, 82 kg: 2. Szinay Csaba, 3. Botos Dominik. 87 kg: 1. Szinay Szabolcs. 
Felkészítő és kísérőedzőjük Repka Attila volt.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.