Ugrás a tartalomra

Kosárlabda: helyi sporttörténelmet írtak

Létrehozva
A fél évszázaddal ezelőtt elért kosárlabda sikerükre emlékeznek szombaton délután a Miskolci Egyetem körcsarnokában.
Kép
MEAFC
A megsárgult képeken a hajdani együttes és a mérkőzés néhány pillanata. Fotók: magánarchívum

Az akkori MEAFC férfi csapata megnyerte az NB II-es bajnokságot és erről a diadalt kiharcolt egykori kiváló játékosok főszereplésével emlékeznek meg az október 4-én, szombaton 17 órakor kezdődő Peka Bau–MEAFC Wolves – Pécsi VSK-Veolia NB I/B-s Piros csoportos mérkőzés keretében.

Egyetemisták és középiskolások

A MEAFC NB II-es férfi kosárlabda csapata 1975. december 7-én sporttörténelmet írt a miskolci városi sportcsarnokban, ahol telt ház előtt 79–50-es győzelmet aratott a Csőszerelők SC elleni és sikerével feljutott az NB I-be. A bajnokságok akkoriban januártól decemberig zajlottak. Az NB I-ben és az NB II-ben is tizennégy együttes szerepelt. A gárda edzője Szabó Imre, a mechanikai tanszék adjunktusa volt, az általa felkészített MEAFC csapatát egyetemisták alkották, melléjük csatlakoztak a Földes Gimnáziumban tanult játékosok. 

A kezdő ötösben Béres Lajos, Kinter Ferenc, Magyar Attila, Varga József és Busák István lépett pályára. A 2×20 perces összecsapáson a félidőben még csak 29–26-ra vezetett a MEAFC, melynek fölénye a második játékrészben domborodott ki. Az egyetemisták pontszerzői voltak: Magyar Attila (22), Busák István (17), Varga József (17), Béres Lajos (14), Kinter Ferenc (8), Kerekes István (1). 

Meg kell jegyezni, hogy akkoriban még nem létezett a mezőnyből szerzett, a hárompontos vonalon kívülről dobott 3-as találati rendszer és a meccseket nem bontották négyszer 10 perces részre.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.