Ugrás a tartalomra

Figyelem! Változott a forgalmi rend Miskolc belvárosában

Létrehozva
Egy épületfelújítás miatt – ideiglenesen – változtattak a forgalmi renden.
Kép
kossuth_utca_avas_szallo_forgalmi_rend_2510_bcs2_kicsi.jpg
Fotók: Berecz Csaba

Olvasóink jelezték, hogy napokkal ezelőtt megváltozott a forgalmi rend a Kossuth utcánál. Kérdéseket küldtünk a polgármesteri hivatal Sajtó, Kommunikációs és Városmarketing osztályára, ahol megerősítették a gyanúnkat:

az Avas Szálló épületének felújítása miatt volt szükség a változtatásra.

Hangsúlyozták válaszlevelükben: a forgalmi rend ideiglenes, csak a rekonstrukció időtartamára vonatkozik, és az építési munkákkal összefüggő forgalomkorlátozások kiváltása a célja.

Kép
Avas Szálló

Nos, nézzük, pontosan mi változott!

  • teljes szélességében lezárták az összekötő utat, ami a Pátria-tömb mögötti parkolót és a Patak utcát köti össze
  • ezért aztán jelenleg a Kossuth utca Pátria-tömb és Patak utca közötti szakaszát két irányból is használhatjuk
  • az utca ezen szakaszán – fontos! – mindkét forgalmi irányban tilos megállni autóval, amire jelzőtáblák és útburkolati jelek is figyelmeztetnek
  • a Pátria-tömb mögötti parkoló a Palóczy László utca, illetve a Deák Ferenc tér felől továbbra is a Kossuth Lajos utcán keresztül közelíthető meg
  • a parkolóból, a Palóczy László utca a Kossuth Lajos utca kétirányú szakasza felől a Patak utcán, a Deák Ferenc tér pedig a Dr. Antall József park – Serbu Adolf utca – Hősök tere útvonalon érhető el
  • ugyancsak két irányból járható a Patak utcának a fentebb említett összekötő út és a mélygarázs-bejárat közötti szakasza.

Ahogy arról lapunk beszámolt, 2027 végére teljesen megújulhat az egykori Avas Szálló, a kultikus épületben szeptember közepén vette át a munkaterületet a kivitelező, aki meg is kezdte a bontást.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.