Ugrás a tartalomra

Őszi hangulat, közösségi élmény

Létrehozva
Játék, zene, sport és közös élmények várták a diákokat és családjaikat a Görömbölyi Általános Iskola negyedik családi piknikjén.
Kép
Görömbölyi családi piknik

A program az iskola udvarán zajlott pénteken, ahol kicsik és nagyok együtt élvezhették az őszi délután minden pillanatát. A rendezvény célja nemcsak a szórakozás volt, hanem az is, hogy a szülők betekintést nyerjenek az iskola közösségi életébe, és lássák, milyen sokoldalú tehetséget rejtenek a gyerekek.

– Ezekkel a programokkal az elsődleges célunk a szülők bevonása volt – mondta Molnár Péter, az iskola igazgatója. – Fontosnak tartjuk, hogy lássák, hogyan szerepelnek a gyerekek, és együtt tudjanak örülni az apró sikereknek. Négy éve minden ősszel készülünk valami kis színes programmal, amivel diákjainknak és családjaiknak kedveskedünk – tette hozzá.

A délután a negyedikes tanulók műsorával kezdődött, majd a Premier Alapfokú Művészeti Iskola „Roadshow”-ja szórakoztatta a közönséget. A zenei és táncos programok mellett az ovisokat Bárány Adrienn táncfoglalkozása mozgatta meg, a legaktívabbak pedig a labdarúgótornán mérhették össze ügyességüket.

– Négy csapat vett részt az idei tornán – mesélte Molnár Péter. – Bár most rövidebb volt a jelentkezési határidő, így is szép számmal jöttek össze a játékosok, és a lelkesedés sem maradt el.

A gyerekek idén is különleges vetélkedőn vehettek részt: a településismereti versenyen játékos formában ismerkedhettek Görömböly történetével és nevezetességeivel. A szervezők szerint ez a program mindig nagy siker, hiszen a tanulók nemcsak új ismereteket szereznek, de közben a helyi identitásuk is erősödik.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Premier Művészeti Iskola nemcsak a rendezvényen, hanem a mindennapokban is szorosan együttműködik az intézménnyel.

– Rendszeresen tartanak nálunk foglalkozásokat – mondta az igazgató. – Ütős, fúvós, zongora és gitárórák közül választhatnak a gyerekek, attól függően, mire van éppen igény.

A piknik ideje alatt a látogatók arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal és finom házi süteményekkel is találkozhattak, a szülők pedig a büfé kínálatából válogathattak. A hangulatot a közösség, a mosolyok és a sok nevetés tette teljessé.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.