Ugrás a tartalomra

Új házikó teszi vidámabbá a Bársony ovi udvarát

Létrehozva
Új játszóeszközzel gazdagodott a MIÓVI Bársony János Tagóvodája Hollósy András jóvoltából. Az alpolgármester egy biztonságos elválasztó kerítés kialakítását is segítette.
Kép
Fejlesztés a Bársony Óvodában. Fotó: Juhász Ákos

Pénteken adták át a MIÓVI Bársony János Tagóvodájának legújabb játszóeszközét, egy színes, többfunkciós babaházat, amely hamarosan a gyerekek rajzaival díszül majd.

Boronkainé Báji Anita, a Bársony János Tagóvoda tagintézmény-igazgatója elmondta, hogy az óvoda udvara az utóbbi időben több hasonló eszközzel is bővült.

– Az elmúlt évben két babaházzal gazdagodott az udvar, és mivel nyolc csoport működik az intézményben, célunk, hogy minden udvarrészben legyen egy ilyen kis házikó – fogalmazott.

Kép
Fejlesztés a Bársony Óvodában. Fotó: Juhász Ákos

A beruházás megvalósítását Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, egyben a városrész önkormányzati képviselője is támogatta. A Miskolc Televíziónak nyilatkozó városvezető kiemelte, hogy a fejlesztés a gyermekek és az óvodapedagógusok közös kérésére történt.

– Fontos volt számunkra, hogy a gyerekek és az itt dolgozó pedagógusok igényei találkozzanak, ezért örömmel segítettem a kezdeményezést. Csaknem félmillió forint értékben sikerült egy új házikót és egy biztonságos elválasztó kerítést létrehozni számukra – mutatott rá.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Hollósy András hozzátette, hogy a város más óvodáiban is folytatják a fejlesztéseket annak érdekében, hogy a legkisebbek még élhetőbb és kényelmesebb környezetben tölthessék mindennapjaikat.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.