Ugrás a tartalomra

Akkor és most - Széchenyi utcai részlet

Létrehozva
A régi képeslap leghangsúlyosabb helyén éppen négy olyan épület található, melyek már évtizedek óta nem láthatóak.
Kép
10_akkoresmost_251011_szechenyiu_patria.jpg (1.24 MB)
Pfliegler Imre képeslapja

A Széchenyi utca 3–5–7–9. számok alatt eklektikus és barokk stílusú épületek álltak, egyikükben volt a híres Roráriusz cukrászda. A 9. szám alatt egy másik legendás vendéglátóegység is, ez pedig a Székelykert vendéglő, melyre máig sokan gondolnak nosztalgiával. A Széchenyi és a Kossuth utca sarkán lévő épület 1745–1750 között épült, először a Fekete Sas fogadó működött benne, csak később nyitott itt a Székelykert, ami 1953-tól Béke étterem lett, felette pedig lakásokat alakítottak ki.

Kép
10-akkor_es_most_szechenyi_251010ml.jpg (584.3 KB)
Mocsári László fotója

Az épületet a 3-5-7. szám alatti házakkal együtt bontották el, azok helyén ma a Pátria áll, melynek homlokzatát éppen a napokban kezdték el felújítani. A régi képeslapon az épületek mögött megbújva látszik a Pannónia Szálloda, ami 1894. július 15-én nyitotta meg kapuit és bár a fenntartója többször változott, a mai napig is szállodaként működik. Földszintjén működött cukrászda, söröző, telekommunikációs bolt, jelenleg pedig gyorsétterem üzemel.
 

Ez is érdekelhet

szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.
Misley Emese
A piros tejeskanna – Misley Emesére emlékezünk
MiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A hatvankilenc évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozatára, Misley Emesére emlékezik heti írásában Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerzője.
Akkor és most: Petőfi utcai részlet
Miskolc
Régi képeslapunk és fotóriporterünk által készített új felvételünk ezúttal a Petőfi utcát ábrázolja.