Ugrás a tartalomra

Hivatalosan is átadták a Szirma és Martinkertváros között megújult összekötő utat

Létrehozva
A csaknem egy kilométer hosszú útszakaszt az elmúlt hetekben teljesen felújították.
Kép
csk-utatadas1016-15.jpg (325.65 KB)
Fotó: Csöbör Katalin Facebook-oldala

Csaknem 900 méteren kapott új aszfaltburkolatot a Martinkertvárost és Szirmát összekötő útszakasz, amelynek felújítása szeptember végén kezdődött. A kivitelező az ütemtervnek megfelelően, néhány hét alatt végezte el a munkát, így az autósok már múlt héten birtokba vehették a teljes szakaszt.

Az út rossz állapota miatt a felújítás már időszerű volt. A beruházás 75 millió forint kormányzati támogatással valósult meg, a kivitelezést egy miskolci cég végezte a Magyar Közút megbízásából. 

Kép
csk-utatadas1016-18.jpg (303.95 KB)

– Ez az útszakasz korábban nemcsak kényelmetlen, hanem balesetveszélyes is volt, ezért kerestem meg Lázár János miniszter urat, aki megértette a helyzetet, és kormányzati forrásból biztosította a felújítás lehetőségét – fejtette ki Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a Miskolc Televíziónak.

A munkálatok részleteiről Peiker Tamás elmondta, hogy az útszakaszon burkolatmarás, kétrétegű aszfaltozás, burkolatfelfestés, ároktisztítás és padkaépítés is történt. 

– Egy nagyon szépen elkészült szakaszról beszélhetünk, amelyen végre jó minőségű burkolaton lehet közlekedni – fogalmazott a Magyar Közút vármegyei igazgatója.

Kép
csk-utatadas1016-19.jpg (259.75 KB)

A fejlesztés eredményeként biztonságosabbá és kényelmesebbé vált a közlekedés a két városrész között. A Magyar Közút célja, hogy a vármegye minden útszakasza a most átadotthoz hasonló állapotba kerüljön a következő években.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.