Ugrás a tartalomra

Összefogással menekült meg a Baráthegyi Manufaktúra – több mint 8 millió forint gyűlt össze a felújításra

Létrehozva
A falak szerkezeti megerősítését már megkezdték, és hamarosan a belső terek is megújulnak.
Preview Image
Ünnepség a Baráthegyi Manufaktúra megmentése alkalmából. Mocsári László képgalériája

„Repedésből összefogás” – ezzel a beszédes címmel tartottak ünnepséget pénteken a Baráthegyi Manufaktúra megmentése alkalmából. Az épület az elmúlt hónapokban megsüllyedt, és több helyen megrepedt, ám a közösség és a helyi vállalatok összefogásának köszönhetően sikerült megmenteni.

A javítási munkákhoz csaknem 8 és fél millió forint gyűlt össze, amelyből már megkezdték a falak szerkezeti megerősítését, az esővíz-elvezetés kiépítését, és hamarosan a belső terek felújítása is befejeződik.

A legnagyobb támogatást a FUX Zrt. nyújtotta: a cég 4 millió forinttal járult hozzá a legsürgetőbb munkákhoz.

– Nagy örömmel álltunk a kezdeményezés mellé, mert fontos számunkra, hogy az a lokális közösség, ahol mi is élünk és dolgozunk, fejlődni tudjon. Hiszünk abban, hogy az összefogás erejével sokkal nagyobb dolgokat is építhetünk, mint akár egy ház megmentése

– mondta el Barkóczi Marianna, a FUX Zrt. gazdasági igazgatója a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Mának.

Kép
Ünnepség a Baráthegyi Manufaktúra megmentése alkalmából

A Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: a támogatásnak nemcsak az volt a célja, hogy a repedéseket kijavítsák, hanem hogy hosszú távon biztonságos munkakörnyezetet teremtsenek az itt dolgozóknak.

Ebben az épületben húsz fogyatékossággal élő ember dolgozik – ez az ő életterük. Itt értékteremtő munkát végeznek, adófizető polgárokká válnak, ezért számunkra kulcsfontosságú, hogy ezt biztonságban és hosszú távon tehessék 

– hangsúlyozta Jakubinyi László.

Az ünnepség zárásaként leleplezték az „Együtt tartjuk” című térinstallációt, amely az épület leginkább megsüllyedt sarkát támasztja meg szimbolikusan – sok színes, fából kivágott kéz formájában. A műalkotás az összefogás erejét és a közösség kitartását jelképezi.

Ez is érdekelhet

Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.