Ugrás a tartalomra

Útjára indult a Jókai Vándorkupa

Létrehozva
A sport és a játék örömét ünnepelték a miskolci óvodások pénteken a Jókai Mór Református Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola tornatermében, ahol első alkalommal rendezték meg a Jókai Vándorkupát.
Kép
jokai_kupa_251017_magan-2.jpg
Fotók: magánarchívum

A nyolcvan kis óvodás részvételével zajló eseményen több miskolci intézmény mérte össze erejét és ügyességét: köztük a Miskolci Édenkert Református Óvoda Kis-Hunyad utcai és hejőcsabai tagintézményei, a MIÓVI Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodája, valamint a házigazda Jókai Mór Református Óvoda.

Kép
Jókai Kupa

A gyerekeket játékos, mozgásos feladatok, ügyességi pályák és csapatversenyek várták – sok nevetéssel, közös szurkolással és barátságos rivalizálással. A rendezvény célja, hogy hagyományt teremtsen – nemcsak a mozgás, hanem a gondolkodás területén is: a sportvetélkedőt ugyanis decemberben szellemi forduló követi, és a két megmérettetés összesített eredménye alapján talál majd egy évre gazdára a vándorkupa.

Kép
Jókai Kupa

– Szeretnénk, ha a Jókai Vándorkupa igazi miskolci hagyománnyá válna. Célunk, hogy minél több óvodást mozgassunk meg, és közben bemutassuk nekik az iskolánkat is mint nyitott, befogadó közösséget – fogalmazott Gólya Zoltán főigazgató.

Kép
Jókai Kupa

A rendezvény sikerét látva biztosan kijelenthető: a Jókai Vándorkupa elindult azon az úton, hogy a miskolci óvodások egyik legkedvesebb éves eseményévé váljon – ahol a mozgás, a vidámság és a közösség ereje találkozik.

Kép
Jókai Kupa

A pénteki megmérettetés eredménye:

1. helyezett: Jókai Mór Református Óvoda „Felhőcske” csoportja
2. helyezett Jókai Mór Református Óvoda „Halacska” csoport 
3. helyezett: Édenkert Református Óvoda Kis-Hunyad úti tagóvodája

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.