Az elmúlt évszázadok során az eredendően római katolikus mindenszentek ünnepe, a halottak napja előünnepévé vált. Azóta a két ünnep együtt jelenik meg a népi vallásosságban is. Amellett, hogy ez az ünnepkör a közép-európai halottkultusz továbbvivője, erősíti a családok egységét, hiszen a családtagok távoli vidékekről is összejönnek, hogy együtt emlékezzenek elhunyt szeretteikre a temetőkben.
– Régi magyar hiedelem, hogy mindenszentek éjszakáján hazalátogatnak a halottak. Sok helyen halottak hetének nevezték azt a hetet, amire november 1-2. esett. Ilyenkor általában tiltották a munkát a földeken, hogy ne bolygassák az elhunytak nyugalmát. – nyilatkozta szerkesztőségünknek Viszóczky Ilona, a Herman Ottó Múzeum néprajzos-muzeológusa. – Azt tartották, hogy aki mégis földmunkát végez, az keléses lesz. A háznál nem meszeltek, nehogy férgessé váljon a lakhelyük. A nők pedig nem mostak, mert úgy gondolták, hogy akkor a halott vízben állna.
Említette, hogy Délvidéken megfigyelték mindenszentek napján az időjárást a pásztorok. Azt mondták, hogy ez az ünnepkör hozza el az őszi esős időt. Abban is hittek, hogyha az ünnepen tiszta a nap és nincs csapadék, akkor kemény, havas lesz a tél. Ha viszont esik az eső, akkor enyhe tél várható.
Az örök élet lángjai
Elmondta, hogy a családok készültek arra, hogy megemlékezzenek a család elhunyt tagjairól. Így alakult ki, hogy mindenszentekre a sírhelyeket rendbe tették és megtisztították, ahogy máig szokás. Jellemzően misére, vagy litániára is elmentek.
– A gyertyaláng a katolikus liturgiából átvéve az örök világosságot, a túlvilági örök életet jelképezi. A gyertya használatát temetéskor és a holtakról való megemlékezésnél már a 3. sz. elején említik a források. A paraszti néphagyományban jellemző volt, hogy a halottak emlékére a házaknál is gyertyát gyújtottak. Általában annyit, ahány halottja volt a családnak. Az I. világháború során ez a távolban elhunytakra is kiterjedt – részletezte a néprajzkutató.
Megosztotta, hogy sok faluban a temető keresztjénél külön helyeztek el számukra egy-egy gyertyát, és amíg ez égett, imádkoztak az elhunyt lelki üdvéért. Otthon pedig szentelt gyertyát tartottak, amit február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szenteltek meg a templomban. Ez szerintük egész életén át megoltalmazta a bajoktól a hívő embert, nagy viharok és betegségek ellen is óvott. Hogyha valaki meghalt, szintén ezt gyújtották meg.
Hozzátette, hogy több vidéken – a székelyeknél, Gyimesben, Szeged környékén, a palócoknál – a halottak emlékére cipót, kalácsot sütöttek mindenszentek napján és a koldusoknak adták, kérve, hogy imádkozzanak az elhunytak lelki üdvéért. Ezek az elesett emberek személyesítették meg az elhunyt családtagot és megerősítették a család fohászát.
Újkori vívmányok
– Az 1800-as évek elején jelent csak meg, hogy virágot is visznek a sírokra. Az 1950-es évektől nagyon sokan kezdtek el foglalkozni faluhelyen is krizantém termesztéssel, ami még novemberben is virágzik. Onnantól kezdve a virág megvásárolhatóvá vált a piacokon, sőt a 20. század második felében kiemelkedővé vált a virágkultusz. Akkor terjedtek el a ma használatos mécsesek is. A halottak napi világítás sokfelé csak a II. világháború után terjedt el és vált felekezetközivé ez az ünnepkör, azaz a protestánsok is elkezdték gyakorolni – részletezte.
Megtudtuk azt is, hogy a koszorúkészítés a II. világháborútól vált faluhelyen is gyakorlattá. Kezdetben csak zöld ágakból, fenyőkből fontak koszorút papírvirággal díszítve, de aztán egyre pompázatosabbá tették és szintén bekerült a kereskedelmi kínálatba.
Közösségi hagyomány
– A halotthoz fűződő viszony és a hozzákapcsolódó hiedelmek is megváltoztak a 20. század folyamán. Korábban nagyon fontos volt, hogy teljesítsék a haldokló utolsó kívánságát, nehogy visszajárjon kísérteni. Régen a tisztaszobában ravatalozták fel a halottat. A halott felkészítésében a tágabb rokonság is részt vett. A hozzátartozók meglátogatták és siratót tartottak az emlékére, majd a háztól vitték eltemetni, ahová a gyermekek is elkísérték. Utána halotti tort rendeztek, ahol a falubelieket megvendégelték. Erdély némely vidékein máig élnek ezek a hagyomány – foglalta össze az etnográfus.
- A gyászévet is komolyan vették. A fekete gyászruha viselése a falusi közösség felé jelzés volt, akik vigasztalták a gyászolót és segítettek neki fokozatosan visszatérni a hétköznapi életbe. Így sokkal kevésbé maradt magára az egyén a gyászával, mint a mai modern korban – folytatta.
Elmagyarázta, hogy az 1970-es években Magyarországon halottas házakat kellett kialakítani a temetőkben. Onnantól ott állították fel a ravatalt. Az urnás temetkezés szintén később terjedt el a polgáriasodással a városokban.