Ugrás a tartalomra

Elkalapálták a görögöket

Létrehozva
A DVTK HunTherm szerdán este Euroliga meccset játszott. A görög bajnokot látta vendégül a DVTK HunTherm.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A női kosárlabda Euroliga csoportkörének első szakaszában, a C-csoport 5. fordulójában szerda este a DVTK HunTherm együttese az Olympiacos SFP gárdáját látta vendégül, a DVTK Arénában. A két csapat tulajdonképpen a csoportkör második szakaszába, a legjobb 12 közé kerülésért csapott össze. Ahhoz, hogy az egymás elleni eredményekben a Diósgyőr kerekedjen felül, és a csoport 3. helyére lépjen előre, a görög bajnokot 12 pontnál nagyobb különbséggel kellett legyőznie, ugyanis három hete  ennyivel kapott ki Pireuszban.

A ,,visszavágón” a diósgyőriek litván centere, Monika Grigalauskyte sérülés miatt nem tudott pályára lépni.

DVTK HunTherm előny

Ivana Jakubcová triplája után a Diósgyőr viszonylag sokszor jól érkezett az ellenfél palánkja alá, és szerzett közeli gólokat, miközben a gyors támadásbefejezéseket részesítette előnyben (13-9). A reményteli kezdés közepette azért maradtak ki dobások, így eltüntette hátrányát a görög bajnok (13-13). A DVTK játékosai több lepattanót szereztek, és talán ennyivel, egy picivel jobbak voltak, mert dobószázalékban ugyanazt a szintet hozta mindkét fél (21-19).

A második menet Miklós Melinda hármasával és kettesével indult (26-19), majd görög időkérés miatt szakadt meg. A rövid szünetet követően mindkét oldalon sok volt az eladott labda, ami után Kathryn Westbeld érzett rá a hárompontosokra, a 15. percben a harmadik ilyenjét vágta be és már 16 (!) pontnál járt (32-25). Két minutával később Aho Nina közelijével lett meg a közte tíz (35-25), és ez volt ez a pont, ahol a vendégek edzője ismét szünetet kért. A folytatásban feljebb zárkózott az Olympiacos (39-33), és mivel a Diósgyőr az eladott labdákban járt élen – ebben a játékrészben kilenc ilyen hibát vétettek, – a félidőben ,,csak” 9 ponttal vezettek (44-35).

Húsz fölé

A harmadik játékrész elején játékvezetői ítéletek borzolták a hazai nézők ideigeit, perceken át. Az Olympiacos pedig bevágott néhány triplát, és 10 pontos hátrányát követően (47-37) szorossá tette a meccset (47-44). Sok volt a fault, mindkét oldalon, és tizenhárom perccel a vége előtt nem állt jól a Diósgyőr szénája (51-47). A negyed végén Kathryn Westbeld szerzett lélektanilag fontos, dudaszós gólt, és ezzel nyolcra növelte csapata előnyét (61-53).

Nem a pont, hanem a fault gyűjtésben voltak erősek a csapatok a záró negyed elején (63-53). Aztán a DVTK mozdult el, a 33. percben Bella Smuda középtávolijával a meccs során először vezetett 12 pontnál nagyobb különbséggel a hazai együttes (67-54). Időt is kért az Olympiacos. Nem igazán használt ez nekik (71-54), ráadásul a legjobbjuk, Nausia Woolfolk összeszedte ötödik személyi hibáját, és kipontozódott, majd ugyanez történt Zafeirenia Karlaftival. A Diósgyőr pedig húsz fölé tolta magát (80-58), és a közönség nagy ünneplése között végül simára hozták a meccset.

A Diósgyőr a záró játékrészben mutatott parádéval feljött a 3. helyre a csoportban, és továbbjutó helyen áll, és ott is marad, amennyiben a görög bajnok nem győzi le Pireuszban november 26-án, az eddig minden meccsét megnyerő török Fenerbahcét.

DVTK HunTherm - Olympiacos SFP (görög) 87-63 (21-19, 23-16, 17-18, 26-10)
Miskolc, 2400 néző, V.: Mansson (svéd), Alcaraz (spanyol), Lapanovic (szlovén).
DVTK HunTherm: AHO N. 7, LELIK 13/3, Takács B., WESTBELD 26/12, Ginzo 7. Csere: Kányási 8/3, Miklós M. 5/3, SMUDA 18, Toman P. 3/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Olympiacos SFP: WOOLFOLK 15, Kollatou 8/6, CHRISTINAKI 15/3, JAKUBCOVÁ 17/6, Johnson 5. Csere: Raber 3, Karlafti, Spyridopoulou, Diela. Vezetőedző: Efrosyni Drakaki.
Kipontozódott: Woolfolk (35.), Karlafti (37.).

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.