Ugrás a tartalomra

Az elnök-edző most óvatos

Létrehozva
A hétvégén Horvátországban lesz jelenése a Miskolci VSC dzsúdós küldöttségének.
Kép
Sáfrány Péter (fehérben) vasárnap lép tatamira Zágrábban. Fotó: magánarchívum
Sáfrány Péter (fehérben) vasárnap lép tatamira Zágrábban. Fotó: magánarchívum

A két személyes kis csapat szombaton reggel gépkocsival indul Zágrábba, a cselgáncsozók Grand Prix versenyére, amelyen Sáfrány Péter a 90 kilós súlycsoportban próbál szerencsét.

– Nehéz jósolni, hiszen sok minden szükséges az eredményességhez – mondta Illyés Miklós, a zöld-fehérek elnöke, Sáfrány mestere, aki a klub korábbi junior világ- és U23-as kontinensbajnokáról hozzátette: – Természetesen azt szeretnénk, ha Peti érmet szerezne, de pontszerző helyezésre mindenképpen számítunk.

Arra a kérdésre, hogy feltették-e már a 2028-as, nyári olimpiai játékok szemüvegét, a 2000-es, Sydney-ben rendezett ötkarikás viadalon ebben a műfajban indult sportvezető így felelt:

– A kvalifikációs szakasz csak jövőre kezdődik, de az természetes, hogy a Los Angeles-i helyezkedés, vagy tülekedés jóval hamarabb elkezdődik. Ennek jegyében minden versenynek jelentősége van.

Sáfrány Péter vasárnap küzd Zágrábban, ahol 10 óra 30-kor kezdődnek a nap selejtezői, a bronzmérkőzést és a döntőt pedig 17 órától tartják.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.