Ugrás a tartalomra

Lángoló menet Miskolcon: fáklyás tömeg lepte el Miskolc belvárosát

Létrehozva
Fáklyával a kezükben gyülekezett egy kisebb tömeg a Városház téren csütörtökön délután.
Preview Image
Lévay 200: zenés-fáklyás felvonulás Miskolc belvárosában. Mocsári László galériája.

Nem mindennapi látványban volt része annak, aki csütörtökön délután 4 óra körül a Széchenyi István szobornál ment el. Fiatalok gyülekeztek Miskolc belvárosában, kezükben fáklyát tartva.

Az egész éven átívelő Lévay 200 programsorozat lassan a végéhez közeledik, azonban novemberben és decemberben még számos rendezvény állít emléket Lévay Józsefnek Miskolcon. A leglátványosabb és legnagyobb volumenű esemény a zenés-fáklyás felvonulás volt a belvárosban november 20-án délután.

Kép
Lévay 200: zenés-fáklyás felvonulás Miskolc belvárosában

A felvonulás a Városház térről indult 16 órakor. A zenés-énekes megemlékezést és fáklyás felvonulást a Lévay Kórus vezényelte.

Beszédet mondott Dr. Ábrám Tibor, a Lévay Gimnázium nyugalmazott főigazgatója.

- 200 évvel ezelőtt megszületett egy ember, aki dalaival, hitével és hazaszeretetével a magyar kultúra egyik csendes, de fényesen ragyogó alakja lett. Ő volt Lévay József. Az ő fegyvere a toll volt, harca pedig a lélek harca. Bebizonyította, a szavaknak igenis ereje van. Minden szónak, minden tettnek súlya volt - hangsúlyozta Ábrahám Tibor. - Az ember dolga nem csupán túlélni a történelmet, hanem alakítani is azt. Ma itt vagytok ti, egy új kor, egy zajos, egy digitális, rohanó világ lakói, a tiktok és influencerek által befolyásolni kívánt közönség. Lévay azt mondaná, ne féljetek, minden kornak megvan a maga szabadságharca. A ti dolgotok az, hogy megőrizzétek az emberi szívet, a hitet egy gépekkel teli világban - mondta Ábrahám Tibor.

Ezután a Vármegyeháza elé vonultak, ahol köszöntőt mondott Dr. Menyhárt Szabolcs, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.

A Kossuth utcai Lévay szobor érintésével átvonultak a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon főépülete elé, ahol Dr. Simon Zoltán, a Lévay Gimnázium főigazgatója mondott beszédet.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.