A fények felkapcsolásával hivatalosan is elindult a négyhetes karácsonyra készülés időszaka: az adventi kavalkád, amely idén is a belváros több pontján kínál majd ünnepi programokat, zenei eseményeket, vásári hangulatot és közösségi élményeket. A főutcán felsorakozó díszek és fényfüzérek már a hétvége első óráiban megtöltötték élettel a várost, a családok, párok és baráti társaságok egyaránt a karácsonyi készülődés hangulatával telték meg a tereket.
A fények felkapcsolásával egy időben indult útjára a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének egyik legszívhezszólóbb adventi kezdeményezése, a Szeretet Sütigyár is. A jótékonysági program célja, hogy frissen készült süteményekkel és adományokkal tegyék szebbé a rászoruló családok karácsonyát. A sütigyár első darabjait idén Tóth-Szántai József polgármester és Matiscsák Éva alpolgármester készítették el, ezzel is jelezve a városvezetés támogatását a kezdeményezés iránt.
– Én úgy gondolom, hogy amit itt a Magyar Vöröskereszt gyűjt össze, azzal szebbé tudjuk varázsolni rászoruló családok ünnepét. Már tavaly is itt voltam, számomra nagyon fontos, hogy segítsek az embereknek – mondta Matiscsák Éva, miközben a frissen elkészült süteményeket az önkéntesekkel közösen csomagolta.
A Szeretet Sütigyár a következő hetekben folyamatosan várja azokat, akik szívesen csatlakoznának a városi összefogáshoz. A szervezők remélik, hogy idén is összegyűlik az a mintegy 1 millió forint, amelyet korábbi években is sikerült eljuttatni a nehéz helyzetben élő családoknak.