Ugrás a tartalomra

Sütéssel varázsoltak ünnepi hangulatot a gazdasszonyok a MESZEGYI-ben

Létrehozva
Jótékonysági fánksütésben és mézeskalács díszítésben vehettek részt a MESZEGYI Családok Átmeneti Otthonában élő szülők és gyermekeik a Magyarok Kenyere Program keretében.
Kép
Jótékonysági fánk sütés, MESZEGYI. Fotó: Mocsári László
Fotók: Mocsári László

A karácsonyi édességek melegével egy kis szeretetet csempészett a MESZEGYI Családok Átmeneti Otthonába a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Gazdasszonyok Gazdaköre, akik jótékonysági sütést szerveztek az intézményben a Magyarok Kenyere Program jóvoltából december 4-én, csütörtök délután.

Kép
Jótékonysági fánk sütés, MESZEGYI. Fotó: Mocsári László

- Nagy örömmel fogadtuk a kezdeményezést, hiszen ez olyan felajánlás, amikor nemcsak tárgyi adományok érkeznek az intézménybe. A szülők ki is próbálhatják, hogy milyen itt nálunk a konyhában tevékenykedni. A karácsonyi időszakhoz kapcsolódóan pedig mézeskalács díszítésbe kapcsolódnak be a gyerekek. A konyhában éppen fánk sül, amelynek dagasztásából szintén kivették a részüket kicsik és nagyok egyaránt – nyilatkozta stábunknak Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) igazgatója. 

Kép
Jótékonysági fánk sütés, MESZEGYI. Fotó: Mocsári László

Elmondta, hogy ez a tevékenység hasznos számukra, hiszen a MESZEGYI Családok Átmeneti Otthonának szakmai feladata az is, hogy segítsék a napi munkafolyamatokat, amelyeket egyénként az otthonunkban is végzünk, például sütés, főzés. 

- A Magyarok Kenyere Program keretében az adventi időszakban, az országban tíz helyen kaptunk lehetőséget arra, hogy jótékonysági sütéssel segítsük, támogassuk a rászorulókat – osztotta meg Stefánné Fekete Mária, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Gazdasszonyok Gazdakörének az elnöke.

Kép
Jótékonysági fánk sütés, MESZEGYI. Fotó: Mocsári László

Hozzátette, a Magyarok Kenyere Program is segélyakcióként jött létre. Lényege, hogy a gazdák búzát adományoznak, megőrlik a malmokban és a lisztet rászoruló intézményeknek, személyeknek, gyermek- vagy anyaotthonoknak osztják szét szerte a Kárpát-medencében. A vármegyei gazdasszonyok Miskolcon is egy "anyaotthont" választották. 

- Szeretnénk a szülőknek megmutatni kicsit a liszt szeretetét, illetve, hogy milyen családi hangulatot lehet vele varázsolni, hogyha a gyermekeiket behozzák a konyhába. A gazdák a jó szívükről híresek, így gazdasszony társaim most sem érkeztek üres kézzel. Kolléganőim a kamaránál összeállították a Házias receptek című könyvet. Az ebben található recepteket, a megyében élő gazdasszonyoktól gyűjtötték össze. Ezt az anyukáknak szeretnénk átnyújtani – fejtette ki. 

Kép
Jótékonysági fánk sütés, MESZEGYI. Fotó: Mocsári László

- Nagyon jól érezzük magunkat. A kislányom nem régen jött, de már segít is a konyhában, éppen fánkot süt. Bár nem minden megmutatott receptet ismerünk, de a fánkot, azt igen. Később még biztosan jobban át fogjuk nézni a könyvet – árulta el Olajos Istvánné Katalin

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.