Évtizedes hagyomány, hogy a Rotary Club Miskolc karácsony előtt ételosztást szervez. Idén 18. alkalommal várták a rászorulókat december 10-én, szerda délután. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság támogatásával 250 adag babgulyást friss kenyérrel, óriási buktát és szaloncukrot osztottak ki az Újgyőri főtéren. Az érdeklődés ebben az évben is nagy volt, hosszú sorban várták az adventi kedvességet, és segítséget a környéken élő szegények.
- A Rotary karácsony keretében szervezzük meg tizennyolcadik alkalommal ezt az ételosztást, ami mindig nagyon jó hangulatban telik ilyenkor az adventi időszakban. Mint általában, most is a vármegyei rendőr-főkapitányság konyhájában készült az étel, amelyet a Rotary tagjai osztanak szét a rászorulók között. A kétszázötven adagot általában másfél óra alatt elkapkodják. Az egy tál meleg ételt, jellemzően szaloncukorral, gyümölcsökkel is kiegészítjük – számolt be Kovács Attila szervező, a Rotary Club Miskolc tagja.
Elmondta, mindenkinek adnak ételt, akik beállnak a sorba és nem ellenőrzik, hogy hajléktalanok-e. Előfordul, hogy valaki kétszer is kér, de a repetázókat sem utasítják el. Sőt azokat sem, akik az otthoniaknak is visznek. Azért is kedvelik a rászorulók ezt az ételosztást, mert tartalmas és jó minőségű az étel.
Kiemelte, a molinót már egy héttel korábban kitették a helyszínre, hogy azok is értesüljenek róla, akiknek nincs internetjük. Továbbá, hogy az ételosztást a Rotary karácsony másik pillére, a múlt héten rendezett Mikulásfutás bevételéből fedezték, ahogy az értelmi fogyatékkal élőknek is ebből vásároltak 250 darab Mikulás-csomagba valót.
- Már két éve is itt voltunk az ételosztáson és most is itt vagyunk, hál Istennek egészségben. Nagyon szépen köszönjük a Rotary Club Miskolcnak a vendéglátást, hogy finom ételt készítenek és megfőzik ezt a babgulyást a szegény embereknek! Köszönjük a süteményt és az édességet is! Ez nagyon jól esik nekünk, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt – osztotta meg Szamkó József, aki elárulta, hogy bár ő nem hajléktalan, mégis él a lehetőséggel. - Áldjon mindenkit Isten békességben! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok! Csak a Diósgyőr – fűzte hozzá.