„Tizennyolcan vagyunk, valamennyien a DVTK tagjai, bár a profi szinten sportolók mellett néhányan csak a amatőrök – mondta Majkut Gergely, aki tizenegy esztendeje edzősködik. – A Tokióban siketlimpiai bajnoki címet szerzett Gál Nikolett az első perctől kezdve mellettem nőtt fel, de a csoportban rajta kívül többen is már nyolc-tíz éve velem készülnek. Niki aranyérme mellett Lalik Petra U20-as Európa-bajnoki döntős helyét 400 méter gáton és a váltóban, valamint az U20-as 300 gátas magyar csúcsát emelem ki a többi eredmény közül.”
Emlékezetes és sikeres évet zártak
Ez is érdekelhet
Nevetés és sírás váltották egymást
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.