„Szülőként, anyaként és nőként az életünk és hétköznapjaink egyik legtermészetesebb része az, hogy adunk. Adunk szeretteinknek, azoknak, akik számítanak ránk, vagy ránk vannak bízva. A karácsony is erről szól, hogy úgy adjunk, ahogy csak mi tudunk. Az év végéhez közeledve mindannyian érezzük, hogy fáradtak vagyunk. Mégis ilyenkor újult erővel, az utolsó tartalékokat felhasználva készülünk, hogy a karácsony minden szerettünknek meghitt legyen” – fogalmazta meg Matiscsák Éva Miskolc alpolgármestere az ünnepek kapcsán.
Kiemelte, még ha teher is nehezedik ránk a hétköznapokban, az ünnep mindig ajándék, amikor felszabadulhatunk. Bár már az újév kapujában állunk, de mielőtt átlépünk rajta, meg kell élnünk a karácsony csodáját: az öröm és a szeretet ünnepét, Jézus születésének napját.
„Az adventi időszakban igyekeztünk olyan élményeket adni Miskolc lakóinak, amelyek segítségével mindenki átélheti azt a varázslatot, amely bennünket a szenteste békéje felé vezet: a főutca ezernyi sziporkázó fénye, a Mikulás-sapkák, a városszerte meggyújtott gyertyák. Úgy hiszem, hogy közösségeink méltó ünneplése mindenkinek adott lehetőséget erre” – mondta az alpolgármester.
Arra biztatta hallgatóit, hogy szeretettel, odafigyeléssel forduljanak egymás felé, hogy a sürgés-forgás csendes örömmé tudjon szelídülni.
„A karácsony igazi koronája az elmúlt időszak várakozásának, de a karácsony nemcsak egy dátum és nem valaminek a vége, hanem pont ellenkezőleg. A karácsony kezdete valaminek és következmény, hogy mindazt, amit adunk és kapunk, meg tudjuk élni a hétköznapokban is. Mielőtt kellemes karácsonyt kívánnék, szeretnénk kérni is valamit: adjanak maguknak egy kis időt, lehetőséget megérkezni az ünnepbe. Hogy megtalálják az ünnep talán legnagyobb kincsét: a békét! A békesség is az ünnep ajándéka, éljünk vele jól” – hangsúlyozta.
A Miskolc Televízió "Az én karácsonyom" című sorozatát ezekben a napokban nyomon követhetik nézőink.