Ugrás a tartalomra

Hófúvásra figyelmeztet a meteorológia Borsodban

Létrehozva
A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.

Alapvetően sok felhőre számíthatunk szombaton, inkább csak átmeneti szakadozások lehetnek helyenként. Emellett többfelé párássá, egyes tájakon ködössé válik a levegő.

A reggeli, délelőtti órákig délnyugaton, délen kiterjedtebb jelleggel fordulhat elő kisebb havazás, fagyott eső, ónos eső is, majd a nap nagyobb részében inkább csak helyenként lehet hószállingózás, gyenge hóesés, illetve a ködös tájakon esetleg ónos szitálás.

Az esti órákban azonban észak felől hidegfront érkezik elszórtan havazás, hózápor kíséretében.

A légmozgás késő délutánig gyenge vagy mérsékelt marad, majd az északiasra forduló szél főként a Dunántúlon és az északkeleti, keleti területeken egyre nagyobb területen megélénkül, megerősödik, így estétől hófúvásra is számítani kell.

A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +1 fok között alakul. A nyugati, északnyugati tájakon mérhetünk fagyponthoz közeli, míg kelet, északkelet felé haladva egyre alacsonyabb értékeket. Késő este többnyire -12 és -2 fok közötti értékekre van kilátás – írja előrejelzésében a HungaroMet.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére hófúvás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A levegőminőségről: városszerte szennyezett, vagy erősen szennyezett a levegő a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.