„Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város” – írta egykoron Móricz Zsigmond a Nyugat című folyóiratban. E mondat ma már talán furcsán hathat, eredetét azonban a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának városunkkal való kapcsolatában érdemes keresni. Móricz ugyanis életének izgalmas, sokszor drámai fordulópontjait városunkban élte meg, így a közelmúltban ünnepelt magyar kultúra napja apropóján ennek a rövid, mégis szoros kapocsnak eredünk nyomába.
Író leszek!
Az eredetileg Szatmár megyében, Tiszacsécsén született író családja többször költözni kényszerült, így maga Móricz is több helyen végezte iskoláit, például Debrecenben, Sárospatakon és Kisújszálláson. A főváros vonzása már az ő idejében ugyancsak erősnek számított, így végül a vándoréveket követően a Móricz család Budapesten telepedett le.
Móricz több egyetemi képzést is elkezdett, de egyiket sem fejezte be. Az Ujság című lapnál kezdett dolgozni, ahol kisebb feladatokat bíztak rá, de a fiatal Móricz már-már fanatikus hittel kapaszkodott gyerekkorától dédelgetett álmába, miszerint mindenáron író akar lenni. Irodalmi pályáját gyakran A hét krajcárral kezdik, holott az odáig vezető út kudarcokkal és emberi tragédiákkal volt kikövezve.
Janka
A siker egyik kulcsa Móricz életében első felesége, Holics Janka volt. A tanárnő Budapesten élt, majd állása elvesztése után hazaköltözött Vashegyre, a mai Szlovákia területére. Ekkor indult el kettejük szenvedélyes levelezése. Ugyanígy fennmaradtak azok az Avast és Lillafüredet ábrázoló képeslapok is, amelyeket az író küldött Jankának. De hogy jött a képbe Miskolc? A trianoni határok meghúzása előtt a vasútvonal Budapesttől Miskolcon keresztül a mai Szlovákiához tartozó, a Vashegyhez közeli Pelsőcig közlekedett. A miskolci átszállás éppen elég volt a fiatal Móricznak, hogy cseppet sem szemérmes sorokat küldjön Vashegy felé.
Móricz életében tehát Miskolc először a szerelméhez való oda- és elutazás édes-keserű állomása volt. Az már csak a sors furcsa iróniája, hogy Miskolc volt a tanúja e szerelem végének, majd egy új románc kibontakozásának is.
Menekülés
Janka és Móricz házasságából két, korán meghalt kisfiú, valamint három lány – Gyöngyi, Virág és Lili – született, miközben Móricz tollából sorra jelentek meg azok a novellák és regények, amelyek ismertté és elismertté tették. A feleségével való kapcsolata azonban egyre inkább megromlott. Hogy ennek oka vagy következménye volt-e, nem tudni, mindenesetre Móricz beleszeretett egy pesti színésznőbe, Simonyi Máriába. Janka értesült a viszonyról, az író pedig többször elmenekült otthonról, így több ízben Miskolcra is eljutott. 1924-ben Móricz az akkori Korona Szállóban szállt meg, noha rokonai is éltek a városban. Innen írta fájdalmas, zaklatott sorait Simonyi Máriának: „Fáj, fáj, fáj. Ír? egy sort… No… írj. Miskolc 1924. II. 1. Korona szálloda.” Egy másik levelében már indulatosan fakad ki: „[…] engem meg itt esz a fene Miskolcon, egy piszok szálloda redves odvába.”
Reményből tragédia
A Móricz Virág által megírt Apám regényében című könyv tartalma szerint az író Miskolcon próbált elszakadni mindkét nőtől, és itt írt egy tragédiába oltott vígjátékot is. Majd a házastársak együtt tértek vissza a városba, Nagy Lenke, Móricz sógornője vendégeként. Ez az időszak reményt hozott: Móricz naplójában lelkesen írt arról, hogy Miskolcon újra szerelem ébredt benne felesége iránt. Dacára azonban az író fellángolásának, néhány nappal hazatérésük után Holics Janka öngyilkos lett.
A gyászt Móricz utazással próbálta feldolgozni. 1925 augusztusában Assisiben járva gondolatban ismét Miskolcra tért vissza, ahol az Avasról, a borsodi rónáról, a város múltjáról és elszalasztott lehetőségeiről írt. Sorai Miskolc értékeinek szenvedélyes védelméről tanúskodnak: „Mért nincs Miskolcnak, a mi Miskolcunknak podestája (polgármestere – a szerző), aki a város tapsai között megmentse az emberiség számára a Bükk csodáit, a barlangi medvét és az ősi emberi nyomokat?” – teszi fel a költői kérdést Móricz.
„Nagyon szeretem Miskolcot”
Móricz később is gyakran megfordult Miskolcon. 1929-ben itt mutatták be először a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabját, 1931-ben pedig a Nyugat felolvasóestjén Simonyi Mária is vele tartott, immár feleségeként.
A Nyugat hasábjain ekkor írt Miskolchoz fűződő érzéseiről: „Én nagyon szeretem Miskolcot. Mindig gyönyörködtet az a pezsgő élet, amely utcáin folyik. Az alföldi nagy városok este kilenckor álomba borulnak, itt szinte fővárosi élet van éjfélig s még tovább. […] A miskolci iparos és kereskedő olyan lendülettel él, hogy gyakoribb az, hogy túlméretezi üzletét s műhelyét, mint az, hogy szűkmarkúan és fösvényen kimaradjon a fejlődésből.”
Bár írásában megemlíti a gazdasági válság okozta nehézségeket, pozitív jóslatként megfogalmazott jókívánságait is papírra veti: „Akkora vitalitás van ebben a városban, hogy ha a legcsekélyebb lehetőség nyílik meg a számára, óriási energiák fognak munkába lépni.”
Hogy Móricz jól tájékozott volt a város ügyeit illetően, mi sem bizonyítja jobban, hogy a már ekkor közszájon forgó várospolitikai víziót, a Nagy-Miskolc-tervet is fejtegeti: „Most érik a terv, hogy Miskolc egy közigazgatási testté váljék a vele ma már teljesen összeépült Diósgyőrrel és Hejőcsabával. […] Pompás, tizenkét kilométeres város állana elő s a lakossága is valami 25.000-rel gyarapodna. Ma Miskolcnak kb. 60.000 lakosa van. Így lenne egy 85-90.000 lakosú város.”
Szintén ebben a publicisztikában hangzik el a mára sokak által hangoztatott mondat, miszerint: „Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város”.
Nagy Attila
