Ugrás a tartalomra

Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit

Létrehozva
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Kép
gyek_adomany_miskolcon_260612ml-1.jpg
Fotók: Mocsári László

A Tudomány és Technika Házában megrendezett fesztivál a képregények, a fantasy és a geek kultúra kedvelőit szólította meg, a szervezők azonban fontosnak tartották, hogy a program közösségi és jótékonysági célt is szolgáljon. Ennek részeként indították el a könyv-, képregény- és játékgyűjtést.

Lichtenstein Raymond, a MiskolCON főszervezője elmondta, hogy a fesztiválon összesen több mint félmillió forint értékű adomány gyűlt össze. Ebből több mint 150 ezer forint értékű felajánlás a vármegyei könyvtárhoz került, míg a játékokból és képregényekből álló, több mint 350 ezer forintos adománycsomagot a gyermekkórház kapta meg.

– Már a szervezés kezdetétől fontos volt számunkra, hogy valamilyen jótékonysági célt is kapcsoljunk a rendezvényhez. Mivel az olvasás népszerűsítése kiemelt témája volt a fesztiválnak, úgy döntöttünk, hogy könyveket és képregényeket gyűjtünk – mondta.

Kép
GYEK adomány Mocsári László

A főszervező hozzátette, különösen fontos számára ez a felajánlás, hiszen harminc éve dolgozik a kórházban.

– Úgy gondoltuk, hogy a Gyermekegészségügyi Központ legyen az, amelyet támogatunk, hiszen itt a legkisebbek gyógyulnak. Szerettük volna segíteni a gyógyulásukat, és egy kis mosolyt csalni az arcukra – fogalmazott.

Az adománygyűjtéshez több civil szervezet is csatlakozott. A gyermekkórháznak átadott könyvek és képregények értékének mintegy negyedét az Első Miskolci Lions Club finanszírozta, míg a MiX Alapítvány a szervezésben és a logisztikai feladatokban nyújtott segítséget.

Kép
GYEK adomány Mocsári László

A szervezők szerint az első MiskolCON várakozáson felüli érdeklődést váltott ki, ezért a rendezvényt a jövőben is szeretnék folytatni. Terveik szerint a fesztivál a következő években is helyet ad majd hasonló jótékonysági kezdeményezéseknek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.