Idén február 6. és 8. között rendezték meg újra a miskolci Kocsonyafesztivált, az ország egyik legnagyobb téli kavalkádját. De mi az a történet, amely a rendezvényt ihlette? Alább felidézzük a miskolci kocsonya és a béka találkozásának legendáit. A többesszám indokolt, hiszen a legnépszerűbb verziókon túl találtunk egy olyat is, amely 124 éve lett lejegyezve, és azóta sehol máshol nem említik.
Hungarikum-e a kocsonya?
Bár sokan azt hiszik, hogy a kocsonya a gulyásleveshez hasonlóan egy tradicionális magyar étel, valójában ez nincs így. A kocsonya készítésének első írott receptjét 1395-ben jegyezték le Franciaországban, Európa legrégebbi, Guillaume Tirel (Taillevent) nevéhez fűződő, Viandier című receptkönyvében. Ezzel szemben Magyarországon 1544-ben írják először le az elkészítésének módját. Sokan azóta is készítik annak különböző változatait, amelyek generációról generációra öröklődnek.
Hogy mennyire nemzetközi étel a kocsonya, mutatja az is, hogy számos nyelvterületen szerepel a maga elnevezésével: Németül Sulze vagy Sülze, a szláv népeknél Pihtija, a franciáknál Œufs en gelée, a héberben P’tcha, a koreaiknál csokphjon vagy muk néven nevezik a maguk zselészerű ételét.
A legnépszerűbb verzió
Az a történet, amely megteremtette a miskolci legenda alapját, a 19. századra datálódik. Eszerint egy gömöri tót fuvaros a mai Szentpéteri kapuban álló Magyar Huszár fogadóba tért be, hogy szállást kérjen, majd vacsorára kocsonyát rendelt. A kocsmárosné, akit Potyka Katinak neveztek, a ház alatti sötét pincéből hamarosan hozta is az ételt. A tót atyafi nekilátott az evésnek: előbb a lé alól kikandikáló húst akarta megenni, ám ijedten ejtette el a villát: „Jaj, jaj, kocsmárosné, ennek a kocsonyának szeme is van, s csak úgy hunyorgat felém!”
Potyka Kati asszony odasietett és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Valóban egy termetes béka rejtőzött a kocsonyába fagyva, és esdeklő pillantásokat vetett feléjük a kiszabadításért.
– No, ennek pechje volt! – állapította meg Kati, majd a tűzhelynél kiengesztelte a fagyos jószágot.
A különös jelenet nagy hahotát keltett a fogadó vendégei körében, így csakhamar városszerte elterjedt a történet.
Mint ahogy az a legendák esetében lenni szokott, azok az idő előrehaladtával „mutálódtak”, így annak helyszíne és szereplői is változtak: a folklór szerint később többször is megtörtént az eset Miskolc különböző vendéglátóipari egységeiben és nem csak fuvarosokkal, hanem már országgyűlési képviselőkkel is, míg a "baleset" helyszíneként a Korona Szállót és az egykori Három Rózsát is említik.
Egy különleges változat
Egy egészen unikális változatért Clevelandig kell utaznunk. A helyi magyarok által életre hívott Szabadság című újság 1902-ben közölt ugyanis egy hosszabb írást városunkról, ami több szempontból is óriási kuriózumnak számít. A szépen felépített szövegen keresztül szinte sétálunk a századfordulós Miskolcon, komolyabb ismertetőt kapva a város nevezetességeiről. Teszi mindezt úgy a szerző, hogy ritkán, vagy egyáltalán nem hallott, olvasott anekdotákat oszt meg az olvasóval, többek között a miskolci kocsonya legendájáról is. Ezt most szó szerint idézzük:
Miskolcznak a jó borán kívül egyéb nevezetességei a miskolczi puha czipó, a laczipecsenye, no meg a leghíresebb a miskolczi kocsonya! Ki ne hallotta volna az álmos emberre azt a kifejezést: „Úgy pislogsz, mint a miskolczi kocsonyában a béka!”. A miskolczi kocsonyával szeretik is bosszantani a miskolcziakat, akik szidják is ezért Kalina hentes emlékét, aki a kocsonyáját letette a pinczébe megfagyni, de szitával, vagy más egyébbel elfelejtette betakarni. Másnap, midőn az országos vásáron árulta, egyik kocsonyás táljában varangyos béka pislogott. A béka ugyanis a pinczében beleugrott az egyik kocsonyás tálba, de nem tudván kimászni, belefagyott, de meg nem döglött, másnap a legbarátságosabban pislogott a vásárosokra, akik a miskolczi kocsonya hírét szétvitték az országba.
Országos hírnév
A szólás, valamint a legenda elterjedésében nemcsak a szájhagyomány, hanem két emléktárgy is szerepet játszott. Az egyik egy miskolci kiadású képeslap, a másik pedig egy miskolci emléktányér volt, amelyekből két világháború között több száz, talán több ezer darab vitte hírül a kocsonya történetét. De hogy az eset megtörtént-e, avagy valóban pislogott-e a kocsonyában a béka, mind a mai napig nem derült ki. Az viszont igen, hogy a miskolciaknak régtől fogva kedvelt eledele volt, s mint ilyet, a „sokadalmakon”, vásárokon kívül a korcsmákban, fogadókban és vendéglőkben is feltálalták. A miskolci kocsonya már 18. században is a helyi piacok és vásárok népszerű házi készítésű étkei közé tartozott.
Akár Potyka Kati pincéjében, akár Kalina hentes vásári asztalán, akár csak a szóbeszéd szintjén pislogott az a bizonyos béka, egyvalami biztos: Miskolc számára a kocsonya régóta több egyszerű ételnél. Történet, anekdota, csipkelődő szólás és önirónia egyszerre, amelyet hol nevetve vállalt, hol bosszankodva viselt a város. A „pislogó béka” egyszerre lett legenda és védjegy, amelyet végül Miskolc saját képére formált, és ma már büszkén mutatja meg azt ország-világnak.
