Ugrás a tartalomra

Pékmester lett Galamb Alex

Létrehozva
Az elsősorban jótékonykodásáról és a hátrányos helyzetű gyerekek felkarolásáról ismert Galamb Alex a közösségi médiában jelentette be, hogy megszerezte a pékmesteri képesítést.
Kép
galamalex2.jpg
Pékmester lett Galamb Alex. Fotó: Galamb Alex FB

- Kellő szerénységgel, de hatalmas örömmel mondhatom ki: pékmester lettem! Egy álmom vált valóra. A pékmester képzést a KMASZC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában végeztem el. Hálásan köszönöm pékmester oktatómnak, Stark Ernőné Zsuzsának a támogatást, a türelmet és a tudást - írja bejegyzésében.

Kép
galambalex3.jpg

- Öröm volt megismerni azt a huszonegy csodálatos embert, akikkel együtt vettünk részt a képzésen – jó volt egy csapatnak lenni. Külön köszönöm a Sütni jó Alapítvány követőinek a bíztatást és a támogatást, hogy hittek bennem és végig mellettem álltak, és Szegedi Máriának, volt nevelőmnek, hogy hitt bennem - tette hozzá.

Kép
galabalex.jpg

Címkék

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.