Ugrás a tartalomra

Ködösen indul a nap, de később számíthatunk némi napsütésre

Létrehozva
Pénteken a felhők közül több órára kisüt a nap a térségben, hajnalban helyenként kisebb eső kialakulhat, majd napközben említésre méltó csapadék már sehol sem várható.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Reggelre többfelé képződhet pára, köd. Napközben egy hidegfront hatására sokfelé megélénkül a nyugati, északnyugati szél. Reggel 4, délután pedig 13 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az idokep.hu.

Orvosmeteorológia

Pénteken a nap nagy részében hidegfronti hatásban lesz részünk, emiatt fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt előfordulhatnak.
Felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok is. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. A naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat, viszont a szelesebb, felhősebb tájakon élők hő- és komfortérzete romolhat. Majd estétől egyre többfelé melegfronti hatás fog érvényesülni, ami miatt migrén, dekoncentráltság, tompaság, fáradékonyság jelentkezhet, valamint felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok is. Öltözzünk melegen, rétegesen, jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.

Közlekedésmeteorológia

Pénteken kezdetben elsősorban északkeleten, keleten, délkeleten és délen alakulhat ki kisebb eső, zápor, majd napközben már csak elszórtan fordulhat elő egy-egy futó zápor, így a közlekedők találkozhatnak vizes, csúszós útszakaszokkal is. A záporokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látótávolság. Sokfelé megélénkül, megerősödik a nyugatira, északnyugatira forduló szél, de a Bakonyban átmenetileg viharos széllökésekre is számítani kell, így akár jelentősebb mértékben is romolhat a járművek menetstabilitása. Hajnalban, reggel több tájegységünkön is pára, köd okozhat korlátozott látási viszonyokat.

Levegőminőség

A pmmonitoring.hu oldal péntek reggeli adatai szerint Miskolcon igen vegyes a kép: többnyire elfogadható vagy szennyezett, csak néhány helyen üti meg a mércét. Ne tartózkodjunk a szabadban, csak amennyit szükséges.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.