Ugrás a tartalomra

Úszó-jubileumot ünnepeltek a Kemény Dénes Városi Sportuszodában

Létrehozva
A három fordulós Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszó Bajnokság I. fordulóját, egyben a jubileumi, 30. Víz Világnapi Emlékversenyt szombaton rendezték meg Miskolcon.
Kép
viz_vilagnapi_uszoverseny_260228ml-6.JPG
Fotók: Mocsári László

A Kemény Dénes Városi Sportuszodában egybegyűlteket – 15 egyesület 200-nál több sportolóját és a további vendégeket – házigazdaként Deák-Bárdos Mihály, a rendező Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. szakmai vezetője köszöntötte. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság vezetője, Kiss Attila, Szerencs polgármestere és Szabó László, a Miskolci Sportcentrum Kft. létesítményvezetője. Természetesen ott volt a jubileumi megmérettetésen Fázold Ádám, a Magyar Hidrológia Társaság tiszteleti tagja, aki 30 éven át volt a Víz világnapi verseny ötletgazda-főszervezője.

Kép
úszóverseny

– Olyan évtizedeket éltem meg és éltem át, melynek középpontjában az együttműködés, a támogatás, a víz és a sport kapcsolatának népszerűsítése, az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet állt – fogalmazott Fázold Ádám. – Nem akarok senkit név szerint kiemelni, hiszen ez egy nagy menetelés, egy nagy közös munka volt. Az elért eredmények a közreműködő személyek, intézmények és Miskolc város mindenkori vezetésének a közös sikere. Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy velem tartottak ezen a hosszú úton!

Kép
úszóverseny

A szervezők a 28 versenyszámban megmérettetési lehetőséget biztosítottak az amatőr úszók számára, míg az Úszó Nemzet Program HÍD programjában szereplő gyermekek rutint szerezhettek a minimumvizsgára. Újdonságként, az úgynevezett „mentőöv”-kategóriában indulási lehetőséghez jutottak a triatlon, uszonyos úszó, az öttusa és vízilabda szakág sportolói is, csakúgy, mint azok az úszók, akik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) versenyrendszeréből 2024-2025. évben kerültek ki. Ezzel a versennyel emlékeztek meg a Víz Világnapjáról (március 22.), melyet 1997-ben, Miskolcon tettek meg először az országban.

Kép
úszóverseny

A Miskolci Sportiskola, a miskolci Aquatics Úszásoktató és Vízilabda SC sportolói több tucat érmet tartottak itthon, de több medált nyertek vármegyénk képviselői közül a Szerencs VSE, az Ózdi Úszó Klub, a KSK Delfin Kazincbarcika, a Szent Miklós Görögkatolikus Sportegyesület, a Tokaji Úszó Klub és a Swimming Penthatlon Club sportolói is.

Az összesen 105 eredményhirdetésen Hölcz Péter, a Magyar Úszó Szövetség Észak-magyarországi régióvezetője adta át az érmeket. Az ÉRV Zrt. különdíjat ajánlott fel a legeredményesebb Miskolci Sportiskolás úszóknak, melyet Parti Kata és Mészáros Dominik vehetett át az eredményhirdetés keretében.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.