Ugrás a tartalomra

Kicsiket és nagyokat is vár Egészségnapjára a miskolci önkormányzat

Létrehozva
Szűrőbuszok veszik birtokba pénteken a Szent István teret. Ingyenes egészségügyi szűrésekkel állnak a miskolciak rendelkezésére és kísérőprogramokba is be lehet majd kapcsolódni.
Kép
Szűrőbuszok érkeznek a Szent Isván térre pénteken. Fotó: Mocsári László

Az egészségtudatosságra hívja fel a figyelmet a miskolci önkormányzat Egészségnapja március 20-án, pénteken, 9 órától délután fél 3-ig a Szent István téren, ahol ingyenes szűrővizsgálatokban lehet részt venni. 

– A rendezvény az egészséges életmódra, a tudatosságra és a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Miskolc önkormányzata számára nagyon fontos a lakosok egészsége és ebben jelentőséggel bírnak a szűrővizsgálatok. Éppen ezért szeretnénk mindenkinek széles körben, ingyenesen elérhetővé tenni ezeket – nyilatkozta stábunknak Miklós András, a miskolci Városháza szóvivője. - A rendezvény napján reggel 9-től körülbelül délután két óráig szűrőbuszok lesznek jelen a Szent István téren. A lakosok TAJ-kártyával, érkezési sorrendben vehetik igénybe a szűrőbuszok szolgáltatásait – tájékoztatott. 

Kép
lyukó szűrőbusz
A szűrővizsgálatok ingyenesek lesznek. Fotó: Mocsári László

Elmondta, a szűrőbuszokban többféle vizsgálatot végeznek, melyek a következők:

  • nőgyógyászati vizsgálat,
  • szájüregi szűrés és szájhigiénés tanácsadás,
  • BMI meghatározás,
  • testösszetétel mérés,
  • vércukor-, koleszterin- és húgysav szint mérés
  • tüdőszűrés

Továbbá a Magyar Rákellenes Liga PSA-szűrést is végez – értesültünk. 

– Meghirdettük az úgynevezett 5000 lépéses kihívást is, ami arról szól, hogy aki a rendezvény ideje alatt megtesz ötezer lépést, az ajándékban részesül. Ezzel szeretnénk a mozgásra felhívni a figyelmet és ösztönözni mindenkit – fűzte hozzá a Városháza szóvivője. 

Az Egészségnap részletes programjával később jelentkezünk, de a kísérőprogramokról már megtudtunk néhány információt.

Kép
Miskolci Egészségnap plakát. Forrás: VH
A Miskolci Egészségnap plakátja

A szűrőbuszok közvetlen közelében a vármegyei kórház Egészségfejlesztési Irodájának dolgozói – dietetikus, mentálhigiénikus, gyógytornász – és a Magyar Rákellenes Liga miskolci munkatársai, valamint a Steelrunners Hungary Sportegyesület vezetője az egészséges életmódra, helyes táplálkozásra, a mentális egészség megőrzésére, a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvételre vonatkozó tanácsadással áll a lakosság rendelkezésére – derült ki a miskolci Városháza sajtóosztályának közleményéből. 

A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) munkatársai az időskorúak számára kínálnak programelemeket, melyek célja a mentális egészség fontosságára való figyelemfelhívás. Emellett interaktív játékba vonják be a kisgyermekes anyákat, valamint a gyermekeket – tudatták. 

Kép
Egy korábbi egészségnap Görömbölyön. Fotó: Osztie Tibor

A Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MEFI) iskolavédőnői, az ÁNTSZ munkatársa, a vármegyei kórház dietetikusa, területi védőnői, interaktív módon, játékos formában hívják fel a figyelmet a helyes fogmosásra és a kézmosás fontosságára. Továbbá az egészséges táplálkozásra, a káros szenvedélyek - dohányzás, alkohol – megelőzésére, a megfelelő folyadékfogyasztásra, a mozgás szükségességére. Kisgyermekes anyukák számára mindezeken túl az anyatejes táplálás és szoptatás fontosságára – részletezték. 

A drogprevenció érdekében: a Drogambulancia Alapítvány, a Laurus Egyesület és a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió is képviselteti magát, ezenkívül a MEFI pszichiáter végzettségű háziorvosa szintén részt vesz a középiskolás korosztály megszólításában – adták hírül. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.