Ugrás a tartalomra

Négy plusz egy gyalogló érem Békéscsabáról

Létrehozva
A Miskolci Sportiskola versenyzői három ezüst- és egy bronzérmet szereztek.
Kép
kocsis-bernat-bendeguz-bekescsaba-ob.jpg
A Miskolci Sportiskola sportolói négy érmet gyűjtöttek be. Fotó: magánarchívum

A Miskolci Sportiskola Szűcs József által felkészített sportolói négy érmet gyűjtöttek be hazánk nemrégiben, Békéscsabán megrendezett idei utcai gyalogló országos bajnokságon. A sportolók szépen helyt álltak a hat ország - Mexikó, Spanyolország, Hon-Kong, Kína, Románia, Szlovákia, Szerbia – sportolóit felvonultató World Athletics Race Walking Tour Bronze helyi állomásán is, melyet Gyalogló Gála keretében, a bajnoksággal együtt rendeztek meg.

Pekó Botond a magyar bajnokságon ezüstöt nyert, a WA Race Walking Tour Bronze-on pedig harmadik lett kategóriájában, csak úgy, mint Szakács Via, akinek felkészítésében – Szűcs József mellett – Zámbori Athosz Zoltán is közreműködött. 
A Bp. Honvéd színeit képviselő, de a Miskolci Egyetem hallgatójaként szintén Szűcs József Miskolci Sportiskolás edzéseit látogató Spiller Tiziana a félmaratoni távon országos csúccsal szerezte meg a bajnoki aranyat, ráadásként pedig begyűjtötte a WA Race Walking Tour Bronze első helyét is.

Eredmények:

Férfiak
Félmaraton, U23-as korcsoport: 3. Kocsis Bernát Bendegúz, 2:10:00 óra (egyéni csúcs), 4. Majoros Máté, 2:11:45 (egyéni csúcs).
5 km, U18-as korcsoport: 2. Pekó Botond, 32:06 perc.

Nők
Félmaraton, felnőttek: 1. Spiller Tiziana (Bp. Honvéd-Miskolci Egyetem) 1:40:50 (országos csúcs).
5 km, U20-as korcsoport: 2. Kocsis Vanda, 31:31,0 perc.
3 km, U16-os korcsoport: 2. Szakács Via, 17:22,0.

Ez is érdekelhet

A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje Fotó: Mocsári László
Miskolc jövője a fejlesztés és a munka
Miskolc
Thürmer Gyula szerint a jelenlegi baloldali pártok nem képviselik a dolgozókat. A Munkáspárt elnöke Miskolcon, a jelöltek bemutatásán beszélt egészségügyről, háborúról és Európa jövőjéről, az április 12-dikei választás tétjéről.
Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.