Ugrás a tartalomra

Jogász válaszol: az öröklésről való lemondás és az örökség visszautasítása

Létrehozva
Miskolci olvasónk keresett meg öröklési ügyben. Az iránt érdeklődött, hogy mi a teendője, ha az örökhagyó utáni hagyatékban, több a tartozás, mint az aktívum. Köteles-e elfogadni az örökséget, vagy lemondhat az öröklésről?
Kép
Képünk illusztráció

A kérdésben szereplő, öröklésről való lemondás, a hagyaték megnyílta, vagyis az örökhagyó halála után, már nem lehetséges, hanem az öröklés visszautasítása a járható út. Sokan összekeverik a két fogalmat, pedig a polgári jogban fontos különbség van közöttük. Az öröklésről való lemondásra az örökhagyó életében kerül sor, mégpedig vele kötött írásbeli szerződésben. Az örökség visszautasítása viszont csak az örökhagyó halála után, már megnyílt hagyaték esetén lehetséges.

A lemondás előre megkötött megállapodás. Ezt általában az a személy köti meg az örökhagyóval, aki egyébként törvényes örökös lenne. Ezzel már az örökhagyó életében rendelkezhet az örökös a hagyaték későbbi sorsáról. A lemondás lehet teljes vagy részleges is, és szerződéses formát kíván. A lemondás következtében az öröklésről lemondó személy az örökhagyó után nem örökölhet, azaz az öröklésből kiesik. A lemondás általában a lemondó leszármazóira nem hat ki.

A meghatározott személy javára való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában arra az esetre szól, ha a meghatározott személy az örökhagyó után örököl. Az öröklésről való lemondás történhet ingyenesen vagy ellenszolgáltatás fejében. A felek a lemondásról szóló szerződést később módosíthatják vagy akár fel is bonthatják.

A visszautasítás ezzel szemben egyoldalú nyilatkozat. Az örökös az örökhagyó halála után mondhatja ki, hogy a hagyatékot nem fogadja el. Ez a nyilatkozat már a hagyatéki eljárás során történik. A jog gyakorlásának lényege, hogy az örökös a megnyílt örökségtől akar elzárkózni, például akkor, ha a hagyaték adósságot tartalmaz. Az örökség részbeni visszautasítása nem megengedett. Kivétel a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklése. Ezen tárgyak öröklése önállóan is visszautasítható.

dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.